Mottó: Igény, szakszerűség, élmény. Ezek kéz a kézben járnak, bármelyiket elhagyva, bármilyen megfontolásból a másik kettő sem valósulhat meg. Az elmúlt 10 évben több mint 600 bejegyzés született ennek szellemében. Szánd rá az időt és TE több leszel.

Építkezés

Építkezés
2021.01.21.

Azt gondolom, hogy mindenkinek el kell dönteni, hogy a négy szintből melyikben vesz részt, ami ugye egyértelmű, hogy az elsőt nem kerülheti ki és a negyedikre kevés az esélye. Tehát, az elsőn kívül a második és a harmadik lehet reális lehetőség.

Tegnapi bejegyzésemben felvázoltam a lehetséges irányokat.

Én magam, saját magamat folyamatosan fejlesztem. Azt gondolom, hogy ezzel én rendben vagyok, ami elérhető ma és azt már elértem. Ugyanakkor vannak még ambícióim.

A cégem nem nagy szervezet, lassan 5 éve teljesen egyedül dolgozom. Nyilván vannak szövetségeseim és partnereim. Sok céggel dolgozom szoros együttműködésben. Látványos pénzügyi eredmények nincsenek, de azért néhány jól sikerült szolgáltatási csomag, amiből meg lehet élni. Írtam pár könyvet is és ezek is hoznak némi passzív jövedelmet. Szakmapolitikai termékeim (BUTIK, ÉRTELMEZŐ, PEL, TÁDÉ) egyelőre nem hoznak nagy hasznot, van a mi veszteséges is, de nem hagyom őket meghalni éppen azért, mert a szakmapolitikai, gondolkodásformáló hatásuk talán nagyobb annál, mint amennyi pénzügyi eredményt hoznak.

A társadalmi szervezet vonalon egyik alapítója és első elnöke voltam a 1999-ben alapított MATISZ-nak, azt megelőzően pedig volt egy másik szervezet is (GTE), ami nem bizonyult életképesnek. Ma elnökségi tagként nem vagyok büszke arra, ami ma zajlik a MATISZ-ban. A szervezet egy igen aktív évtizeden van túl, de mára már megfáradt és a tagsága is alig van. Az elmúlt 20 év azért nem tűnt el nyomtalanul, tehát a piac ismeri és hivatkozik a MATISZ-ra, de ma már csak árnyéka önmagának. A változás nem egy emberen múlik itt egyszerre kb. 500 cégnek kéne lépni és akkor lenne változás, nagy kérdés, hogy ez milyen lépésekkel lehetne inspirálni/kikényszeríteni? Ott man még a Kereskedelmi és Iparkamara is, ami szintén élt meg már jobb időket, de szintén sóhivatal. Szóval minden azon múlik, hogy a szakma résztvevői nem érzik, hogy lenne azért némi kötelezettségük is ezen a vonalon. Ez nem egy absztrakt, öncélú kötelezettség. Ettől jobb és könnyebb lenne az életük, de ezt nem akarják felismerni.

Vissza

Szakanyag megrendelő
















A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

COVID-19

A járvány kitőrésekor készült egy tisztítás-technológiai protokoll, amelynek célja az volt, hogy egyértelmű helyzezet teremtsen a piacon. Az elmúlt fél évben a szektor komolyan reagált a helyzetre és ma már tapasztalatok is vannak a legjobb gyakorlat kapcsán.
Mára már mejött a pandémia második hulláma is, és egyre jobban kristályosodik ki, hogy mi lehet a takarító szektor szerepe, ebben a nem mindennapi krizisben. 

Szabályozott piac

Minősített szakmai vezetők

Szakképzési hierarchia

A nem megfelelő takarítási szolgáltatásnak vannak elsődleges, másodlagos és járulékos kockázatai. Ezen kivül a nem megfelelően szabályozott környezet teret ad az olyan cégeknek is, akiknek eszük ágában sincs munkatársaikat biztonságosan és etikusan foglalkoztatni illetve a területnek megfelelő szakmai szintű szolgáltatásokat nyújtani. A megrendelő elégedettség igazolását intézményesíteni kell.
A formálisan is keretek közé szoritott személyi felelősség és az megkövetelt/elsimert szakmai szint,  teremthet olyan helyzezt, amikor a cég nem adhatja fel a szakmaiságot pusztán csak  piaci poziciók megszerzése érdekében. A lajstromba vett szakmai vezetőket kreditrendszerrel össztönözni kell, hogy személyes fejlődésükkel cégszinten és szektor szinten is hozzájáruljanak a szakma fejlesztéshez.
A szakmai hierarchia már készen van, ez életszerű és hasonlatos a fejlet világok rendszereihez, viszont még nem épült be a takarítók gondolkodásába és a társadalom sem tudja mit tegyen vele. A következő lépés a hierarchiai rendszer tartalommal való megtöltése kell legyen, ennek érdekében viszont a hétköznapi takarítót ki kell mozdítani a jelenlegi dermetségéből. Ez egy időben szakmai és személyiségi fejlesztés is.

Minősített végrehajtói állomány

A hivatásos, B2B szolgáltatásokat nyújtó takarítót le kell választani az egyszerű foglalkoztatásoktól. Igenis ki kell mondani, hogy a tiszítás-technológia egy felelős szakma. Cél kell, hogy legyen, hogy egy bizonyos szinten az állomány 100%-a képzett legyen. Ennek megvalósítása a szakmai vezető egyéni felelősége. Ennek pedig nagyon fontos eleme, a pozició törvényi szabályozása, a szervezeti felépéítés erőviszonyainak rendezése.

Szakma-specifikus szolgáltatási szerződés

A takarítási szolgáltatási szerződés akkor számít megfelelőenek és akkor fogja jó keretek közé az együttműködést, ha az megfelelően írja le a takarítandó területet, az elvárt minőségi szinvonalat (annak minden elemének tekintetében) és az elért eredmény igazolási és ellenörzési rendszerét. Belértve ebbe az elszámolási periodusokat és az azokat követő azonnali fizetést. Mindezekhez pedig szorosan hozzátartozik az alkalmazott eljárások és technológiák nemzeti szabványokban való rögzítése.

Szakma-specifikus munkaszrződés

Ahhoz, hogy a takarító valóban és ténylegesen is elsimert, megbecsült és felelős szakember legyen, meg kell, hogy szülessenek a kompetenciákra, készségekre és állandó szakmai fejlődésre épülő teljesítményalapú munkaszerződések. A tisztaságszakmai jövő akkor lesz "kerek", ha a szakmai vezető mellett az állomány minden egyes tagja is képes lesz felelőséget vállalni a szolgáltatási teljesítményért és hatékonyságért.

2020 - 2025 Szakmapolitikai program

Egy 5 éves program, aminek célja összefogni a szakmailag legaktívabb szakembereket és és az alapvető szakmai kommunikációs kérdések megválaszolásával előkészíteni a következő szakmapolitikai lépéseket. A program önfinaszirozó, semmilyen külső támogatást nem kap.
A program négy projektet foglalmagába. Ezek közül a PEL rendszer már 1999-óta működik és annak most egy új formája indult. A másik három projket teljesen új útakat tapaos és ebből a szempontból ez egy nagy kisérlet is.  Az ÉRTELMEZŐ szakmai szótár már régi álom volt. A TÁDÉ hallgatható képzés a Önképző Klub egyik felvetése volt és szintén itt született meg a MEGRENDELŐ KÖNYVE ötlete is.

Egy kattintásra öntől










A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!