A takarítóipar jellemzően a mikró és kis vállalkozások területe. Az itt tevékenykedő kb. 5.000 cég (BT, KFT, RT) 90%-uk árbevétele 100 millió alatt van. Ezt, azt is jelenti, hogy ezek a cégek nem igazán működnek cégszerűn, nincs hierarchiai rendszerűk és a naprakész adminisztráció is ismeretlen terület számukra. Ettől függetlenül a 90% birtokolja a piac 65 – 70%-át. A maradékon pedig osztozik kb. 20 nagy és 150 közepes cég. Ez a piac kínálati oldala.

A takarító piac egy vevők által vezérelt piac

Ez választ ad arra, hogy miért ilyen a piac. A megrendelők nem nagyon tudatosak abban, hogy kitől rendelnek takarítási szolgáltatásokat és ennek megfelelően a piaci szabályozás, vagyis a rosszak kiszűrése nem történik meg, sőt inkább kontraszelekció van. Ezért aztán van egy újabb tendencia is, jó néhány megrendelő dönt a takarítás visszaszervezésére, mert azt gondolja, hogy amit ma a piacon kaphat, annál még ö maga is jobbat tud alakítani.

Hogyan vehetné át a vezérlést a takarítóipar?

A jelenlegi helyzetben sehogy. Két dolog közül kéne valamelyiknek megtörténnie. Az egyik egy központi állami szabályozás, mi komolyan belecsapna a lecsóba. A másik pedig egy olyan piaci önszabályozási rendszer, ami önkéntességen alapszik, ami ma már rendelkezésre áll és a piac kritikus tömege belátná, hogy ennek van értelme.

A kényszerpálya vagy a felismerés?

Én most egyiket sem látom reálisnak. A szakma egyenletesen gyorsuló sebességgel megy a lejtőn lefelé. A szervezeti stratégiák pedig, ahol vannak, egyáltalán erre semmiféle szakmai választ nem adnak. Egyéni túlélési harcot folytat mindenki és nagyon bízik abban, hogy abban jó, kivalló, sőt zseniális. Persze a piac megítélése nem pontosan ezt mutatja.

A kérdés az, hogy lehet-e egy cégnek kivalló megítélése, ha az üzletágé általában rossz?