Bezárult az Interclean 2018
Múlt héten került megrendezésre minden idők legnagyobb tisztítás-technológiai kiállítása és csak egy bánatom van, hogy nem tartott legalább 10 napig. Az igazság az, hogy ma már ez a kiállítás akkora, hogy nagyon nehezen tekinthető át. Még úgy is, hogy sajtóakkreditációval, majdnem minden fontos cég fontos infóit megkaptam.
800 kiállító és 40 000 szakember nyüzsgő forgataga rendkívül izgalmas. Több mint 20 éve járunk Amszterdamba és ez a vásár minden alkalommal lenyűgöz. A város is, de a szakma itt a meghatározó.
Az idei év pedig egyértelműen a robotoké volt. Nem volt olyan meghatározó cég, aki ne tette volna el a névjegyét ennek kapcsán. Pedig érdekes, hogy ez most nem az eladásokról szól, hiszen a robotok még nem értek meg a kereskedelmi forgalomra és hát nagy kérdés az integrációjuk is. Egyelőre még nem dolgozhatnak teljesen önállóan, tehát emberre szükség van. Ez viszont kritikus kérdés, mert az áltag takarító semmit sem tud kezdeni egy robottal.
Szintén még a robotokhoz tatozó szempont az a munkaképesség, ha 50 cm munkaszélességű robot óránként feltakarít 800 - 900 m2 padlót és tudna dolgozni legalább 16 órát naponta, akkor is egyelőre kérdéses a megtérülése. Most még egyelőre, inkább csak marketing potenciál van benne.
A másik lenyűgöző dolog a távol keletiek fejlődése. Kína, Szingapúr, Tajvan nagyon gyorsan felzárkózott és egészen meglepő minőséget képesek már produkálni. Érdekes, hogy a fejlesztések nem az erősségük és gondolkodás/koncepciók terén is le vannak maradva az Európaiak és az Amerikaiak mögött, de másolásban verhetetlenek. Nyilván a klasszikus termékek esetében a versenyt az ár dönti el, mert két vödör között nagyon kevés meghatározó minőségi különbség lehet.
Nagyon izgalmas terület volt a szoftverek kínálata is. Mára azt hiszem a fejlesztők felfogták, hogy pontosan mire is van igazán szüksége a takarítóiparnak és ennek hol lehet az árfekvése. Az persze még nyilvánvaló, hogy a szolgáltatási digitalizáció sebességét a vevő vezérli, mert számára sokkal fontosabb látni, hogy pontosan miért is fizet. Ezért aztán a programok egyre komplexebbek és egyre több dolgot tudnak és egyre egyszerűbben kezelhetőek. A rendszerek ma már egyre inkább afelé mennek, hogy okos telefonja szinte mindenkinek van, így csak a hozzáférés a rendszerhez a kérdés. Azonban a WiFi terjedésével már ez sem lesz az.
A kutatások szerint, amit ma a vásáron látunk újdonságot, annak átlagosan 7 év kell míg „polgárjogot” nyer és realitás lesz a szakmai köztudatban. Azonban az innovációk 70%-a, ezt nem éri meg. A kiállítás tehát egy fajta utazás a jövőbe, vagy inkább egy jóslás, amiből még most nem tudjuk, hogy mi valósul majd meg.
Talán az is említésre méltó, hogy az idén egészen sok magyar volt jelen. Talán a szakmai igény, talán a hosszú hétvége, nem tudom mi volt az ok, de soha ennyi honfitársunkkal nem találkoztam, mint az idén és hát nem is találkoztam mindenkivel, de tudom, hogy ott volt.
A kiállítás elképesztően nagy volt és nehéz volt átfogni, ezért izgalmasak lesznek a beszámolók. Figyeljétek a MATISZ honlapját is, mert a szakértők feladata is beszámolók írása. Érdekes lesz majd látni ki és milyen szemszögből figyelte a dolgokat.