Azok a bizonyos hibák
Ez a kép tényleg többet mondott 1000 szónál, de meglepően kevés volt a takarító szakember, aki értette is. Vagy lehet, hogy sokan értették, de nem gondolták, hogy a témában meg kell szólalniuk, hiszen az egész olyan cikis. Végül is, 8 hős volt, aki beküldte a véleményét.
A nyolcból 1 volt. aki nem értette meg a feladatot, ezért Öt sajnos ki kellett zárnom. A maradék 7 szakember mind megtalálta az alapvető hibákat, sőt egy kicsit túl is ment azokon. Volt olyan is, aki nem volt képes beküldeni a véleményét, hanem telefonon felhívott és hosszasan ecsetelte, hogy Ö mekkora szakember.
Na de nézzük a lényeget, a cikket 185-en nyitották meg és ebből érdemben 7 ember reagált, ami nem egészen 4%. Az alapkérdések egyikére, akkor talán a válasz az lehet, hogy a szakma nem látja a hibákat. Ha pedig valaki nem érzi, hogy beteg, nyilván nem megy orvoshoz…
Arra nem egyelőre nem kaptunk választ, hogy mit lát mindebből a piac, vagy hát közvetve azért látjuk, hiszen az alacsony társadalmi státusz mindenkit zavar.
A hibák kiértékelése:
1) Durva szakmai hiba, ha egy olyan emberrel illusztrálunk egy professzionális szolgáltatást, aki életében még nem takarítót és azt sem tudja, hogyan kell egy eszközt megfogni. Az ergonómia semmibevétele, valójában egy fajta üzenetként is felfogható, hiszen a munkáltató nem ad megfelelő eszközt a munkavállaló kezébe. Azonban, ha jobban megnézzük az eszköz nyele teleszkópos, de sajna emberünk azt nem tudja használni.
2) Durva szakmai hiba, hogy nem tanítjuk a piacot. A képen látható laminált padlót csak impregnált vagy maximum nyirkos eszközzel lehet takarítani, ezért a csúszásveszély tábla csak fölösleges nagyzolás. Viszont lehetett volna ott egy „takarítás folyamatban” tábla. A képen látható eszköz önmagában nem jó illusztrációnak, mert keveset árul el magáról.
3) Üres ígéret, hogy modell fiúkkal fogunk takarítani, ha valójában csak friss nyugdíjasokat tudunk a területre küldeni. Nincs semmi bajom a friss vagy régi nyugdíjasokkal, hiszen sokan közülük még ma is leverik a fiatal generációt, csak itt egy szolgáltatás pozicionálásról szól a dolog és ebből a szemszögből viszont problémás a kép.
4) A munkaruha kérdése. A takarítónak sajnos mai napig nincs olyan karakteres munkaruhája, mint mondjuk a szakácsnak. Ezért aztán nehéz megmondani, hogy ki néz ki takarítónak és ki nem. Ebben jó lenne egyszer konszenzusra jutni. Az viszont, hogy sem logó sem névtábla nincs az emberkén, mindenki számára egyértelmű volt.
A beérkezett űrlapok egy kivétellel mind elfogadhatóak voltak, tehát a három díjra 7 érvényes versenyzőnek volt sansza. Nagyon jó arány. Megírtam tehát a 7 nevet bedobtam a kalapba és elsőnek kihúztam a VIP belépőt az december 12. Tisztítás-technológia Akadémia I. belépő nyertesét. A szerencsés Kocsor Johanna. Második szerencsés nyertes, aki egy REFLEX szett két kendővel szerencsés nyertese Oláh Tibor és a főnyeremény 2 db. REFLEX szett nyertese pedig Molnár László. Kérlek, keressetek, hogy egyeztessünk egy időpontot az nyeremények átadására.