Az ember vagy az EMBER
Zajlik, a közgazdaság ki tudja hányadik reformja. Ennek most egyik alapvető tézise, hogy a pénz lassan nem számít, mert sokkal fontosabb a fenntarthatóság és a tudásharc a munkaerő piacon. Ha felületesen nézzük nincs új munkaerő, ha mélyebben vizsgáljuk nincs olyan munkaerő, aki alkalmas legyen a feladatra.
A sztori egyszerű.
A magyar takarítóiparban a cégvezetők azt hitték, hogy az élet mindenkori része a korlátlanul rendelkezésre álló, nem túl igényes, de elfogadható munkát végző „friss nyugdíjas”. Ez nagy hiba volt, de mindegy is, mert mára a helyzet gyökereiben változott.
Miközben a megrendelők egyre igényesebbek és persze fogják a pénzt, a takarítóipar nem tud vallogatni szakszolgáltatásra képes és motivált emberek között. A fenntarthatóság kérdésköre pedig úgy jelenik meg, hogy nincs ember, aki meg tudná mondani, hogy mi lesz 5 év múlva.
Cserék
A bérek hirtelen magasba szöktek. De nem ám mindenkinél, a cégek csak az új embereket veszik fel „elképesztő” pénzekért. Aki nem megy el, nem igazán jár jól. Vagyis a törzsgárda igazából egy valódi kibiztosított kézigránát. Az, hogy mikor robban majd és mi lesz akkor, ha a bérfeszültség „színre lép”, jobb bele sem gondolni.
Tehát akkor mi lenne a helyes út?
Minden a legkisebb ellenállás felé mozdul el. Addig, ami ennek a pontnak a keresése folyik, senkit nem érdeke a helyes út. Mert amíg a víznek van merre folynia, addig patak vagy folyó, amint viszont gát álja az útját és nem tudja azt áttörni tó lesz belőle. A víznek azonban ez „mindegy”, de nem úgy nekünk. A tó azt jelenti, hogy az energiák halmozódnak és egyszer aztán újra folyó lesz vagy mégsem.
Emberi erőforrás a központban
A takarítóipar jövője abban rejlik, hogy a takarítók képesek lesznek-e felvenni a „harcot” a változásokkal. Ez csak részben pénzkérdés. A másik fontos eleme, hogy a cégek milyen emberi erőforrás politikát folytatnak. Persze erről ma nehéz beszélni akkor, amikor semmilyen politika nincs.
Az alapmodell az volt, hogy a társadalomban mindig elegendő ember van arra, hogy olyan feladatokat lásson el, amelyek fontosak ugyan, de senki nem értékeli őket különösen (higiénés tényező). Ez ment eddig.
Mára azonban a helyzet megváltozott
Jelenleg a társadalom szerkezete átalakult és minél fejlettebb lett, annál inkább eltűntek ezek az emberek. Nyugat-Európában ez már a háború után 20 – 30 évvel később bekövetkezett. Az akkori szakma erre mai napig nem talált megoldást. Viszont mákja volt, mert a „vákuum” beszívta a vendégmunkást. Aztán 20 – 30 évig megint mindenki boldog volt. Ára azonban kikeltek „záptojások” és a krízis újra itt van.
Ez a krízis, azonban már minket is elért
Bármilyen meglepő a megoldást a mai kor takarító menedzsmentje sem találja és az időzített bonba ketyeg. Pedig ott az óra előtt csak nem látja.