Az elmúlt 3 év statisztikái
A takaritz.hu új motorját 2012 decemberében indítottam és így most már három évnyi statisztika áll rendelkezésre, hogy miképpen is működik a rendszer. Az olvasótábor átlépte az 1000-et, de sokan vannak ezek közül, aki egyszer vagy kétszer nyitották ki az oldalt a három év alatt. Illetve feliratkozások függvényében.
Ami tisztán látszik, hogy a blog olvasottsága részben egyenes arányban van a bejegyzések számával. 2013-ban 66 bejegyzésem volt, 2014-ben 11 és 2015-ben 50. Viszont ennek megfelelően nem csak a bejegyzések mennyisége számít, hanem a téma is, mert az meghatározó lehet, hogy mennyire fogja meg az olvasóközönséget. Összességében tehát elmondható, hogy a 66 bejegyzés 2013-ban 6 137 munkamenetet hozott, viszont a 2013-ban nagy nehezen kiizzadott minimális 11 bejegyzéshez képest (17% az előző évhez képest) a munkamenetek száma 5 426, „csak” 88%-nyi lett az elöző évhez képest, vagyis nem eset vissza arányosan a bejegyzések számának csökkenésével. Ez valószínű, hogy a tárgyalt témáknak is köszönhető. Volt pár izgalmas bejegyzés érdemes végignézni őket mai szemmel és az eltelt idő függvényében.
Ha 2013-at végignézzük, majdnem teljesen arányosnak tűnik a bejegyzések száma és a munkahetek száma (munkameneteket elosztottam 100-al, hogy a diagram arányos legyen, ez a vastag kék vonal). 66 bejegyzés egy évben viszont úgy néz ki kevés, lehetne lényegesebbe több is.
2014 viszont gyalázatos, azzal, hogy elindult az „ÚJRA TANULOK” program, a bejegyzések is leálltak, helyettük mentem 60 000 kilométert. Mivel ez év végig egy nagy menet volt egy bejegyzést sikerült tenni októberbe. Ha ez nagyon kevés, de mint látszik az emberek, kíváncsiak voltak és a látogatottság nem esett vissza drasztikusan. Az FB-n volt még némi aktivitás és ez is generált forgalmat, összességében azért nagyon gyenge évet zárt a blog.
2015 első fele még nem volt túl erős, aztán ezt követte egy gyenge nyár, de szeptembertől már beindult a verkli és hírlevelek is gyakrabban mentek ki. Ennek eredményeképpen az évet 50 bejegyzéssel, ami csak 76%-a a 2013-as bejegyzések számának de az eredmény viszont 9 659 munkamenet lett ami viszont 157%-a a 2013 eredménynek, tehát 3 éves rekord. Sajnos a 10 000 nem tudtuk átlépni, nem baj, majd jövőre.
Az összesített adatok szerint, a három év alatt az olvasok döntő többsége, tehát az első hely Budapest. A második helyen Pécs, a harmadik Székesfehérvár. Ezt követi Győr, Debrecen, Szeged, Tatabánya, Kecskemét, Gyál, Miskolc.
A 2016-os célok, hogy egyrészt több bejegyzés szülessen, talán megcélozható a 100 bejegyzés. Nyilván ehhez téma és inspiráció szükséges és nem utolsó sorban idő. Azonban ha feldobtok izgalmas témákat, akkor lehet ennek realitása.
Másik fontos cél, hogy 2016-ban strukturálni szeretném a hírleveleket, vagyis bevezetném a többsebességes blogot, ami azt jelenti, hogy igény szerint valakinek gyakrabban vagy ritkábban küldenék hírlevelet. Lemaradni senki nem maradna le semmiről, csak később értesülne róla. Ez ma is így van, hiszen sokan nem nyitják ki a hírlevelet, de a rendszer szerint ez tudatosodna is. Anyagi és környezetvédelmi megfontolásból pedig potyára nem küldeném ki a hírlevelet és javulna a megnyitási arány.
Hát akkor cselekedjetek!