Látod a különbséget?

Tehát amikor arról írok, hogy izgalmas lehetőségek vannak arra nézve, hogy egy takarító milyen eszközzel legyen ellátva, akkor nyilván abszolút meghatározó kérdés az is, hogy a szakember megfelelően használni is tudja az eszközt. Természetesen a használat kérdése mindig is fontos kérdés volt, de ez most még izgalmasabbá vált, mert az eddig elképzelhetetlen mértékű beruházás mellett ez kulcskérés. Magyarul: ha egy takarító eszközeire 2 milliót költünk, mit várhatunk el tőle?

Nézzük az alapoktól. A 2 millió egy 5 éves beruházás. Nyitott kérdés, hogy ez reális vagy nem, de induljunk ki ebből. Ebben az esetben 2.000.000/60 = 33.000 Forint. Ha ez az eszköz csak egy műszakban dolgozik vagy egy 8 órában dolgozó ember mögött áll készenlétben, akkor 168 órára vetítve 198 Forint költséget jelent óránként. A másodig fontos szempont, hogy mennyi ennek a karbantartási költsége, ami pedig szorosan összefügg az 5 év vagy hosszabb használhatósággal is. Érdekes, mert erre pontos választ 10 megkérdezett takarítócég vezetőből csak kettő tudott mondani, és ők is csak nagy átlagot. Ha a beruházási érték 2%-ból indulunk ki, és ezt minden hónapban félretesszük karbantartási költségek fedezésére, akkor ez 40.000 Forint havonta és 238 Forint óránként. Mint látjuk ez több mint az amortizáció, tehát nem elhanyagolható tétel és egyáltalán nem mindegy, hogy % vagy 1% és hogyan gazdálkodunk vele.

Alapszinten maradva, a „fegyverzet” óránkénti fedezete, egy műszakos használat esetén 436 Forint. Ehhez jön némi kezelőszer felhasználás, ami azért nem lehet több 200 – 300 Forintnál, tehát azt mondhatjuk, hogy a modern takarító rezsiköltsége valahol a 600 Forint körül van, és ha az eszközrendszert két műszakban is használni tudnánk, akkor ez akár 400 körükre is leszorítható lenne. Ez nyilván része a szolgáltatás tervezésének, és hogy az ügyfél milyen kompromisszumokat hajlandó megkötni, azért, hogy nála szolgáltatók csúcstechnológiával legyenek ellátva.

Ha mindezen túljutottunk, akkor fogalmazhatjuk meg az elvárásokat és aztán ebből alakulnának ki a vállalási árak! Nem pedig fordítva, ahogy ez sok esetben történik.

Az elérhető normaidők körül nagy viták vannak és nyilván fontos, hogy kinek a munkáját mérjük. Ezért a NORMAADÓ VERSENY egy nagyon fontos „intézmény” lenne, mert akkor mindenki a saját szemével látná, hogy miképpen alakulnak a sztenderdek. Egyelőre azonban csak elvi vonalakat húzhatunk, ami azért úgy néz ki, hogy óvatos becsléssel a 200 m²/óra iroda környezeti tételnormát meg lehet duplázni. Ami azt jelenti, hogy egy 2.500 Forintos rezsióradíj mellett, elérhető a 6,25 Forint/m²/nap szolgáltatási díj. Ebből 500 Forint az eszközrendszer fedezete és 2.000 a bér, menedzsment, központi költség fedezet, ami egy más szintű ember fizetését jelentené (óránként nettó 1 000 Forint feletti), mint ami ma megszokott a takarítóiparban. Tovább megyek ezzel az emberrel és ezzel a technikával elért minőség is sokkal magasabb lenne, mint ami a ma megszokott a takarítóiparban, tehát nem feltétlenül kell ragaszkodni a 6,26-höz, mert ezt simán megérne 7 – 8 forintot is.

Természetesen ez fikció és a megvalósításnak sok leküzdhető akadálya van, azonban nem lehetetlen. Tavaly például a gyakorlatban is tanulmányoztam egy német cég szerződési koncepcióját, ahol az irodatakarítás 2 műszakban ment 6 – 14 és 14 – 22 között, 10 000 négyzetméteren 10 emberrel délelőtt és 10 emberrel délután, ahol minden nagyon flottul ment, fantasztikus volt a minőség és mindenki nagyon elégedett volt. Tehát van példa arra, hogy a fikció valósággá válik, mint Verne Gyula Holdra utazása.

Na ezért kell tanulni!