A takarítás jelentősége körülbelül 10 000 éve kerülhetett előtérbe, amikor az agrárforradalom kapcsán az emberek nagyobb telepölésekbe zsúfolódtak össze és megjelentek a közegészségügyi kihívások. Gondolhatjuk, hogy ahhoz idő kellett mire mindez tudatosult és valami féle megoldások, stratégiái és taktikái megszülettek. Ez mindentől függetlenül nem volt soha kardinális kérdés, ezt alátámasztja az is, hogy az eszközök nem fejlődtek. 10 000 évig a seprű volt az egyetlen és meghatározó eszköz. Valamikor menet közben megjelent a ruhaként már nem hordható textília hasznosítása is, de a szemétlapátok fejlődése is csak az 1800-as évek elején-közepén következett be. A feladat nem vált önálló vállalkozássá, mert a társadalom soha nem tekintette olyan fontosnak, hogy az megalapozott volna egy keresleti piacot.

Tehát több mint 10 - 20 000 éven keresztül (nyilván valamiféle takarítás már lehetett az ősközösségben is), a takarítás vagy háztartási láthatatlan feladat, vagy a gazdagoknál ez a legutóbbi időkig rabszolga feladat volt. Mind olyan egyik sem jelentett hatékonysági kényszert és nyilván ennek megfelelően sem eszközben, sem pedig technológiában nem igazán fejlődött.

Ebben némi változást, csak az utóbbi nem több mint 200 év hozott, de egyelőre az arra kevés volt, hogy a társadalom gondolkodásmódjában bármilyen hozzáállásbeli fejlődés következzen be. A XIX. századi ipari forradalom a rabszolgából cselédet csinált ugyan, de ez inkább a lelkiismereti szalonképesség kérdésköre volt, mint valódi és lényegi változás. Nyilván az írott jog is kezdte ezt szabályozni és érdekes lenne azt elemezni, hogy a nagypolitika, ezt akkor miért tartotta fontosnak. Az első ilyen jellegű törvény az Osztrák-Magyar monarchiában jelent meg, valamikor a kiegyezést követően, a cseléd és a gazda közötti viszonyt szabályozó 1876-iki XIII. törvénycikkely.

Az igazi fejlődést talán a női emancipáció hozta, aminek volt egy olyan vetülete is, hogy asszonyaink el kezdtek érdeklődni a „szakterület” iránt és ezzel megalapoztak egy keresleti piacot az eszközökre és technológiákra. A jelek szerint ezt tipikus háztartási kérdés volt, ennek az irodalma is kizárólag erről szól. A XX. századig nem látjuk nyomát sem, annak, hogy bármiféle igény mutatkozott volna ott, ahol a lényegesebben magasabb terhelés ezt ténylegesen is indokolta volna, a közintézményeknél. A korabeli felelősök ebbe szinte semmilyen szinten nem merültek el.

Ami talán érdekes, hogy az londoni 1851-es világkiállításon még nem találjuk semmi a takarításhoz kötődő technológia bemutatását, viszont 1902-ben a frissen koronázott VII. Eduárd Brit király rögtön rendelt egy porszívót, amint azt Both bemutatta. A gép azonban csak 1906-ban vált használhatóvá. Kicsit nehézkes volt, nagy volt, de porszívó volt. Ezzel párhuzamosan London utcáin a szolgáltatás is elindult, a ló vontatta gépezettel.

Visszatérve a fejlődés lépcsőfokaira, a következő szint az volt, amikor az Egyesült Államokban egy cselédközvetítő saját maga is kezdett munkálgat vállalni. Tehát nem egyszerűen kiközvetített egy embert, hanem felvállalt egy feladatot és annak felelősségét is. Ellentmondó adatok állnak a rendelkezésünkre, de ez valamikor 1903 környékén következett be és ezzel elindult útjára a szolgáltatási szerződés és az SLA (service level agreement) is. Innen kezdve a dolgok erőteljesebben kezdtek változni. Sprengler, aki egyébként egy takarító cég alkalmazásában állt 1907-ben nyújtja be a porszívó szabadalmát, ez már majdnem olyan volt, ahogyan ma ismerjük a porszívót.

Aztán nyilván a fejlődést ismerjük, a társadalom kezdte tudomásul venni, hogy ez egy szakterület, még nem szakma, de azért kell valami hozzáértés. Nyilván ez a világ, különböző pontjain más és másképpen alakult, de lényegében a két világháború között, már polgárjogot nyert, hogy vannak ilyen vállalkozások és a második világháborút követően ez már egy jegyzett szektor lett. Ebben az időben kezdődött meg a professzionális felhasználásra szánt eszközök és technológiák elkülönülése.

Azonban a szakember fogalma ennél sokkal lassabban alakult, bár a német területi kamarák már a 1920-as évektől őrködöttek a szakmaiság felett, az állami elismerés ott is csak 1995-ben következett be. Mi nálunk mindez 2005-ben valósult meg, bár a német kulturális előkészítettsége lényegesebben fejlettebb volt, mint nálunk.

Mindezeknek megfelelőn 2019-ben a társadalom még nem igazán tudja hová tenni a szektort. Nyilván ennek alapvető oka az is, hogy a szektor nem igazán tesz semmit azért, hogy a minden helyére kerüljön. Azt gondolom, hogy most érkeztük el ahhoz a ponthoz, ahol nagy kérdés az, is, hogy maguk a takarító cég tulajdonosok hol állnak ezen a virtuális ranglétrán.