Mottó: Igény, szakszerűség, élmény. Ezek kéz a kézben járnak, bármelyiket elhagyva, bármilyen megfontolásból a másik kettő sem valósulhat meg. Az elmúlt 10 évben több mint 600 bejegyzés született ennek szellemében. Szánd rá az időt és TE több leszel.

A visszaszámolás beindult

A visszaszámolás beindult
2016.09.08.

Az év legnagyobb szakmai eseménye vészesen közeleg, és ez felszínre hoz néhány meglévő akadályt és lehet, hogy megoldást is. Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy magától meg oldódó dolgokról beszélek, azokat megnyugtatnám, nem önmaguktól oldódónak majd meg.

A piac helyzete jelenleg egészen elkeserítő, ugyanakkor sokan ebben hatalmas lehetőséget látnak. Egyértelműen látszik, hogy a használható és az eddigi elgondolások szerint kialakított piaci árakból megfizethető munkaerőnek még a maradéka is szép lassan párolgásnak indult.

Az új elgondolások egyelőre a rendszer egyetlen paraméterében szeretnének változást. Ez pedig a szolgáltatási ár. A megrendelők ezzel szemben azt gondolják, ha a jövőben többet „kell” fizetniük, akkor azért jobb szolgáltatást is szeretnének kapni.

Tehát van egy nagy dilemma: a jelenlegi helyzetet egy lépésben lehet-e, vagy kőbevésett törvényszerűség, hogy csak két lépésben oldható meg?

Az állam lépett, a tisztítás-technológiai szakma államilag elismert oktatási rendszere szeptember 1-el módosult, és most már a valós szükséglet is megfogalmazható. Vagyis meg van a válasz a 25 éves kérdésre is és ugyanakkor meg vannak az alternatívák is. Most a labda a piac keresleti és kínálati oldalán pattog.

A válaszok:

  1. A takarítás szakma (rész szakképesítés) vagyis a mai megfogalmazásban 160 – 240 órás képzéssel megszerezhető az Intézménytakarító tudás, amelynek 70% gyakorlati. Tehát ha elméleti képzésben mérjük, akkor egy minimum 48 órás képzésről beszélünk.
  2. Jelen pillanatban nem kötelező, de semmilyen szakmai akadálya nincs annak, hogy a piac keresleti része 100%-os szintet írjon elő.
  3. Ezen felül mg van az államilag elismert Önjáró (vezetőüléses) felülettisztító gépkezelő szint is, ami az intézménytakarítói szintre épül, és ami egyben azt is jelenti, hogy megkezdődhet az állomány differenciálása tudás és végzettség szerint.
  4. Nyilván van továbbra is Tisztítás-technológiai szakmunkás, ami viszont már nem a szakma „csúcsa” mert újra belépett a rendszerbe a Tisztítástechnológiai szolgáltatásvezető is. Egy szóval a szakma alapvető rangsori rendszere100%-ban kiépült.

Most jönnek az újabb kérdések:

Mielőtt azonban ezeket leírnám, fontos, hogy szép lassan minél többen bekapcsolódjatok a párbeszédbe, ugyanis most egy olyan átalakulás veszi kezdetét, ami egyrészt elkerülhetetlennek látszik, másrészt az elmúlt 25 év legdurvább átalakulásának ígérkezik.

Vissza

Szakanyag megrendelő






















A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

COVID-19

A járvány kitőrésekor készült egy tisztítás-technológiai protokoll, amelynek célja az volt, hogy egyértelmű helyzezet teremtsen a piacon. Az elmúlt fél évben a szektor komolyan reagált a helyzetre és ma már tapasztalatok is vannak a legjobb gyakorlat kapcsán.
Mára már mejött a pandémia második hulláma is, és egyre jobban kristályosodik ki, hogy mi lehet a takarító szektor szerepe, ebben a nem mindennapi krizisben. 

Szabályozott piac

Minősített szakmai vezetők

Szakképzési hierarchia

A nem megfelelő takarítási szolgáltatásnak vannak elsődleges, másodlagos és járulékos kockázatai. Ezen kivül a nem megfelelően szabályozott környezet teret ad az olyan cégeknek is, akiknek eszük ágában sincs munkatársaikat biztonságosan és etikusan foglalkoztatni illetve a területnek megfelelő szakmai szintű szolgáltatásokat nyújtani. A megrendelő elégedettség igazolását intézményesíteni kell.
A formálisan is keretek közé szoritott személyi felelősség és az megkövetelt/elsimert szakmai szint,  teremthet olyan helyzezt, amikor a cég nem adhatja fel a szakmaiságot pusztán csak  piaci poziciók megszerzése érdekében. A lajstromba vett szakmai vezetőket kreditrendszerrel össztönözni kell, hogy személyes fejlődésükkel cégszinten és szektor szinten is hozzájáruljanak a szakma fejlesztéshez.
A szakmai hierarchia már készen van, ez életszerű és hasonlatos a fejlet világok rendszereihez, viszont még nem épült be a takarítók gondolkodásába és a társadalom sem tudja mit tegyen vele. A következő lépés a hierarchiai rendszer tartalommal való megtöltése kell legyen, ennek érdekében viszont a hétköznapi takarítót ki kell mozdítani a jelenlegi dermetségéből. Ez egy időben szakmai és személyiségi fejlesztés is.

Minősített végrehajtói állomány

A hivatásos, B2B szolgáltatásokat nyújtó takarítót le kell választani az egyszerű foglalkoztatásoktól. Igenis ki kell mondani, hogy a tiszítás-technológia egy felelős szakma. Cél kell, hogy legyen, hogy egy bizonyos szinten az állomány 100%-a képzett legyen. Ennek megvalósítása a szakmai vezető egyéni felelősége. Ennek pedig nagyon fontos eleme, a pozició törvényi szabályozása, a szervezeti felépéítés erőviszonyainak rendezése.

Szakma-specifikus szolgáltatási szerződés

A takarítási szolgáltatási szerződés akkor számít megfelelőenek és akkor fogja jó keretek közé az együttműködést, ha az megfelelően írja le a takarítandó területet, az elvárt minőségi szinvonalat (annak minden elemének tekintetében) és az elért eredmény igazolási és ellenörzési rendszerét. Belértve ebbe az elszámolási periodusokat és az azokat követő azonnali fizetést. Mindezekhez pedig szorosan hozzátartozik az alkalmazott eljárások és technológiák nemzeti szabványokban való rögzítése.

Szakma-specifikus munkaszrződés

Ahhoz, hogy a takarító valóban és ténylegesen is elsimert, megbecsült és felelős szakember legyen, meg kell, hogy szülessenek a kompetenciákra, készségekre és állandó szakmai fejlődésre épülő teljesítményalapú munkaszerződések. A tisztaságszakmai jövő akkor lesz "kerek", ha a szakmai vezető mellett az állomány minden egyes tagja is képes lesz felelőséget vállalni a szolgáltatási teljesítményért és hatékonyságért.

2020 - 2025 Szakmapolitikai program

Egy 5 éves program, aminek célja összefogni a szakmailag legaktívabb szakembereket és és az alapvető szakmai kommunikációs kérdések megválaszolásával előkészíteni a következő szakmapolitikai lépéseket. A program önfinaszirozó, semmilyen külső támogatást nem kap.
A program négy projektet foglalmagába. Ezek közül a PEL rendszer már 1999-óta működik és annak most egy új formája indult. A másik három projket teljesen új útakat tapaos és ebből a szempontból ez egy nagy kisérlet is.  Az ÉRTELMEZŐ szakmai szótár már régi álom volt. A TÁDÉ hallgatható képzés a Önképző Klub egyik felvetése volt és szintén itt született meg a MEGRENDELŐ KÖNYVE ötlete is.

Egy kattintásra öntől










A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!