A visszaszámlálás beindult
Április 24 – 26 Varsó és május 21 – 23 Verona, két nemzetközi vásár és két CleanEurope futam. Azt gondolom, hogy ez igen komoly lehetőség mindenki számára. A többi futam (Bukarest) az év második felében lesz és a döntő pedig valószínű november 8-án, Budapesten a MATISZ nagy éves konferenciáján, ami ezúttal nemzetközi lesz.
A hétvégén a verseny szabályzata eljutott a külföldi érdekeltekhez és nagyon rövid idő alatt meg kell, hogy történjen a nemzetközi egyeztetés. Itt most nekünk van egy kis előnyünk, mert még jöhetnek javaslatok magyar részről.
cleaneurope-szabalyzat-2013_nemzetkozi-egyeztete.pdf
Ami viszont szintén lényeges, hogy ki az, aki jönne Varsóba és Veronába? A héten mindkét utat le kellene szerveznünk, ha azt akarjuk, hogy minden sínen legyen.
Miért is érdemes részt venni ezeken a versenyeken?
A sikeres szövetségeknek mindnek van egy saját és komoly programja. A legnagyobb szabású rendezvény az ISSA/INTERCLEAN kiállítás Amszterdamban. Ezen a területen már nem versenyezhetünk, viszont lehet elsőbbségünk egy évzáró nagy nemzetközi rendezvényben. A mi sorozatunk 2010-ben indult a ZÖLD ÚT konferenciával, ezt követte az MLG ami közös rendezvény volt a létesítménygazdákkal és tavaly szervezetük meg az első olyan rendezvényünket, a PÁLYÁRA ÁLLÍTÁS nevűt, ahol már külföldi jelenlét is volt és kipróbáltuk a versenyt is.
Az idei konferenciának még nincs neve, de már körvonalazódni látszik a fő téma. Ez pedig a fenntarthatóság lesz. Fenntarthatóság közgazdasági, marketing és nem utolsó sorban környezetvédelmi szempontból is.
Tehát, ha azt akarjuk, hogy a szakmai konferenciánk átütő erejű legyen, annak minden elemét fel kell építeni külön, külön. Ez csinálja most a MATISZ.
- Közgazdasági szempontból a MATISZ TOD egy olyan szám, ami meghatározná a minimumot. Azonban ehhez még fel kéne építeni olyan sarok- és tapasztalati számokat, amelyek segítségével nem csak a minimum, hanem az optimum is kiszámolható lenne. Ennek szerves része az idő- és anyagnorma rendszer is. A versenyek utóbbiban igen sokat segítenek, különösen ott, hogy a piac megértse, mit nyújt egy adott szolgáltatás, milyen lehetőségek és korlátok vannak. A verseny nem csak adat, hanem olyan esemény, úgynevezett hírérték, ami ráirányítja a figyelmet a szakmára.
- Marketing szempontból az CleanEurope egy olyan rendezvénysorozat, ami egy egész éven át téma lehet. Az, hogy mennyire lesz ez átütő, az attól függ, hogy az európai takarító cégek mennyire ismerik fel ennek a jelentőségét. Amiért érdemes itt megjelenni, az tulajdonképpen a tudás megmutatása. A takarító cégek ígéretetekkel kereskednek, most itt az alkalom, hogy megmutassuk, mit tudunk. Ha jók leszünk, átlépjük a kritikus tömeget ez olyan hirdetési felület lehet, amit meg sem tudnánk fizetni. Ennek azért is van igen komoly jelentősége, mert 2014-ben két nagy verseny is lesz: tavasszal Amszterdam, ami lehet, hogy már nem MiniSkills, hanem lehet, hogy egy továbbfejlesztett CleanEurope lesz és hát ősszel az nagy EuroSkills Franciaországban.
- Környezetvédelmi szempontból a Környezetbarát takarítás védjegy egy olyan történelmi lehetőség, amely megalapozhatja a Magyar takarítóipar jövőjét. Tovább megyek ez egy komoly exportpotenciál. Ez persze komoly követelményrendszer és szakképzési kérdés is, ugyanakkor mindent előkészítettünk arra, hogy ez sikeres legyen. A MATISZ sorra köti a stratégiai egyezségeket az állami és civil szervezetekkel, a munkába bevonásra kerülnek a képzési intézmények, beleértve ebbe a felsőfokú képzést is, és ha minden összejön, és Európa ránk figyel, akkor az a három láb olyan erős lehet, hogy gyökereiben változtatjuk meg a piacot.
Gondolkodjunk el ezeken. Végül is mindezeken csak nyerhetünk, ha résen vagyunk és figyelünk. A 2013 év előkészítése már tavaly decemberben elkezdődött és most tartunk ott, hogy rajtatok a sor. Mindenkinek végig kell gondolni, hogy mennyire akar az élvonalba kerülni.
Most még nem oszthatok meg minden információt, a héten MATISZ közgyűlés és ezt követően lassan minden hír napvilágra kerül. A 2013 év egy olyan év lesz, ami rengeteg újat hoz. A tárgyalások folyamatosak, nap, mint nap, új lehetőségek jelennek meg, nagyon nagy kérdés, hogy ezzel az ajándékkal tud-e élni a magyar takarítóipar vagy nem.