Mottó: Igény, szakszerűség, élmény. Ezek kéz a kézben járnak, bármelyiket elhagyva, bármilyen megfontolásból a másik kettő sem valósulhat meg. Az elmúlt 10 évben több száz bejegyzés született ennek szellemében. Szánd rá az időt és TE több leszel.

A SÁRKÁNY ÉVE

A SÁRKÁNY ÉVE
2018.10.08.

A szlogen, az, hogy a sárkány benned lakik. Tehát, a TE éved. A következő évben több információ jelenik meg a piacon, mint az elmúlt 10 évben összesen. Aki ma azt hiszi, hogy mindent tud, amire szüksége lehet, az TÉVEDÉSBEN TARTJA MAGÁT ÉS A KÖRÜLÖTTE LÉVŐKET. Majd meglátod.

Én szóltam!

Talán a következő 5, de biztosan csak az előttünk álló 1 évről lehet most beszélni. Már elég régóta, én legalábbis, az évet szeptembertől szeptemberig számolom. A mai bejegyzésem, abból a szempontból fontos, hogy aki nem lát tisztán bizonyos dolgokat, az megdöbbenhet. Aki ez elmúlt időben elszállt, az magába nézhet. Aki pedig elkeseredett, az vigasztalást kaphat abban, hogy a dolgok 95%-a csak rajta múlik. Kívülről csak a lehetőség jön, a megoldás belülről lesz vagy nem.

Hogyan zártam én?

A magam részéről a 2017-2018-as évet elégedettséggel zártam. Persze nem mondom, hogy minden szép és jó, a beszélgetések sok panaszt hoztak a felszínre, de egyben azt is, hogy a fásult bénaság és a sült-galamb várás mindennél erősebb most.

Én személyesen lezártam két viszonylag nagy anyagot. A TAKARÍTÓ SZEKTOR 2017 és a TISZTÍTÁS-TECHNOLÓGIAI SZOLGÁLTATÁSVEZETŐ anyagát. Az első digitális formában már elérhető, a második a jövő héten kerül piacra digitális és nyomtatott formában is. Ebben az évben sok minden más is elkészült 95%-os készültségre, de ennek az időszaknak ez volt a két legfontosabb anyaga.

Ezen kívül elindítottam az IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐ projektet az első vizsgával és megszereztem immár nyolcadszorra is megszereztem a MATISZ SZAKÉRTŐ címet.

Erre az évre is megvan a kihívás a MERCÉDESZ magyarországi létesítményeinek takarítását illetően megkezdődött az átvilágítási és fejlesztési projekt. Ilyen szempontból a világ kerek, több cég, főiskola és egyetem oktatási folyamataiban is ott vagyok, és azt gondolom, hogy bár ezek nem nagy falatok mégis részei annak a rendszernek, ami majd idővel meghozza a változást. Az MKIK Mester elfogadásra került, hamarosan lesznek majd mestervizsgák is. Szerintem a következő év izgalmas és sok piaci szereplőnek vízválasztó is lesz. Ezen kívül persze még sok minden történik körülöttem és ezek mind hasznosak is a nagy kerek egész szempontjából, de nem férnek be a blog keretei közé.

Az is jól látszik, hogy többen is fejlesztenek és optimistán tekintenek előre. Mindenkinek más a helyzete, de a sok kezdeményezés végül is egy irányba mutathat. Az idei konferencián úgy éreztem, hogy bizonyos általam lefektet alapok, azért egészen jól működnek. 2002-ben megalkotott FŐTÁBLA beépült a szakértői munkába és erről már érdemes volt előadást is tartani. Bár a jelen nem különösebben hálás, ettől függetlenül én magam jól érzem magam és látom az értelmét a fejlesztéseknek. Nyilván a piac jelenleg el van egy kicsit maradva, és le is van ragadva, de azt hiszem ez természetes. Az ébredés fájdalmas lesz, ezen már semmilyen kávé nem segít majd.

Az én életem most úgy alakult, hogy továbbra is érdekel a piac szakmai fejlődése, de nem izgat. Én most egy olyan építkezésbe kapcsolódtam be, ami teljes mértékben kielégíti az versengő/harcos szükségleteimet és olyan kihívásokat látok, amik a piac egy szűk részére koncentrálódnak.

Az érdeklődési körök maradnak. A fő irányok a történelem, a technológiai újítások, a szakirodalom és piac kíméletlen elemzése. Nem fogom vissza magam az információ megosztásában, de aki követni akar, annak fel kell kötni a textilt. A szakmapolitika operatív része nem érdekel, a teljes piac nem menthető meg. Ami menthető az néhány személy, azoknak kínálok információforrást, de irányt nem. A választott irány, egyéni felelősség kérdése ez a hitvallásom. Mindenki úgy rendezi be az életét, ahogy akarja, már nem gondolom, hogy tud lenni olyan központi szabályozás, ami ebben gátat szab. A törvényi, de leginkább a piaci erő az, ami formálja majd a jövőt és ez egy olyan cápáktól hemzsegő, bővizű sodrás, amiben, a medencében való úszkálás kompetenciái semmit sem érnek. Ennek a világnak a megértéséhez, sok információval tudok szolgálni, ugyanakkor a megértés nem garantált. Ez van. Van amit én sem értek még.

Vissza

Szakanyag megrendelő









A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

COVID-19

A járvány kitőrésekor készült egy tisztítás-technológiai protokoll, amelynek célja az volt, hogy egyértelmű helyzezet teremtsen a piacon. Az elmúlt fél évben a szektor komolyan reagált a helyzetre és ma már tapasztalatok is vannak a legjobb gyakorlat kapcsán.
Mára már mejött a pandémia második hulláma is, és egyre jobban kristályosodik ki, hogy mi lehet a takarító szektor szerepe, ebben a nem mindennapi krizisben. 

Szabályozott piac

Minősített szakmai vezetők

Szakképzési hierarchia

A nem megfelelő takarítási szolgáltatásnak vannak elsődleges, másodlagos és járulékos kockázatai. Ezen kivül a nem megfelelően szabályozott környezet teret ad az olyan cégeknek is, akiknek eszük ágában sincs munkatársaikat biztonságosan és etikusan foglalkoztatni illetve a területnek megfelelő szakmai szintű szolgáltatásokat nyújtani. A megrendelő elégedettség igazolását intézményesíteni kell.
A formálisan is keretek közé szoritott személyi felelősség és az megkövetelt/elsimert szakmai szint,  teremthet olyan helyzezt, amikor a cég nem adhatja fel a szakmaiságot pusztán csak  piaci poziciók megszerzése érdekében. A lajstromba vett szakmai vezetőket kreditrendszerrel össztönözni kell, hogy személyes fejlődésükkel cégszinten és szektor szinten is hozzájáruljanak a szakma fejlesztéshez.
A szakmai hierarchia már készen van, ez életszerű és hasonlatos a fejlet világok rendszereihez, viszont még nem épült be a takarítók gondolkodásába és a társadalom sem tudja mit tegyen vele. A következő lépés a hierarchiai rendszer tartalommal való megtöltése kell legyen, ennek érdekében viszont a hétköznapi takarítót ki kell mozdítani a jelenlegi dermetségéből. Ez egy időben szakmai és személyiségi fejlesztés is.

Minősített végrehajtói állomány

A hivatásos, B2B szolgáltatásokat nyújtó takarítót le kell választani az egyszerű foglalkoztatásoktól. Igenis ki kell mondani, hogy a tiszítás-technológia egy felelős szakma. Cél kell, hogy legyen, hogy egy bizonyos szinten az állomány 100%-a képzett legyen. Ennek megvalósítása a szakmai vezető egyéni felelősége. Ennek pedig nagyon fontos eleme, a pozició törvényi szabályozása, a szervezeti felépéítés erőviszonyainak rendezése.

Szakma-specifikus szolgáltatási szerződés

A takarítási szolgáltatási szerződés akkor számít megfelelőenek és akkor fogja jó keretek közé az együttműködést, ha az megfelelően írja le a takarítandó területet, az elvárt minőségi szinvonalat (annak minden elemének tekintetében) és az elért eredmény igazolási és ellenörzési rendszerét. Belértve ebbe az elszámolási periodusokat és az azokat követő azonnali fizetést. Mindezekhez pedig szorosan hozzátartozik az alkalmazott eljárások és technológiák nemzeti szabványokban való rögzítése.

Szakma-specifikus munkaszrződés

Ahhoz, hogy a takarító valóban és ténylegesen is elsimert, megbecsült és felelős szakember legyen, meg kell, hogy szülessenek a kompetenciákra, készségekre és állandó szakmai fejlődésre épülő teljesítményalapú munkaszerződések. A tisztaságszakmai jövő akkor lesz "kerek", ha a szakmai vezető mellett az állomány minden egyes tagja is képes lesz felelőséget vállalni a szolgáltatási teljesítményért és hatékonyságért.

2020 - 2025 Szakmapolitikai program

Egy 5 éves program, aminek célja összefogni a szakmailag legaktívabb szakembereket és és az alapvető szakmai kommunikációs kérdések megválaszolásával előkészíteni a következő szakmapolitikai lépéseket. A program önfinaszirozó, semmilyen külső támogatást nem kap.
A program négy projektet foglalmagába. Ezek közül a PEL rendszer már 1999-óta működik és annak most egy új formája indult. A másik három projket teljesen új útakat tapaos és ebből a szempontból ez egy nagy kisérlet is.  Az ÉRTELMEZŐ szakmai szótár már régi álom volt. A TÁDÉ hallgatható képzés a Önképző Klub egyik felvetése volt és szintén itt született meg a MEGRENDELŐ KÖNYVE ötlete is.

Egy kattintásra öntől










A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!
Kapcsolat

+36-70-317-5641

tiborritz@gmail.com

Kövessen minket