Persze egy adott ponton közel kerülhetünk a paradox állapothoz, és ha azt hisszük, hogy mindenki jól el lehet a saját realitásával, akkor…

Nem folytatom, más úton indulok. Tényleg olyan erős a saját realitás, mint ahogy azt állítjuk, vagy, ahogy azt képzeljük? Mi az, ami felülírhatja? Jó-e az, ha valakinek letörlik és felülírják a saját realitásait? Ez az agymosás, nem? Nyilván izgalmas és fontos, az is, hogy mi a cél!

Két sarokpont van: az egyik a saját realitás működési modellje és a másik az elme sebességváltója. Utóbbi, körülbelül ugyanazt a funkciót látja el, mint egy gépjárműben és bőven ki van fejtve a SZOLGÁLTATÁSVEZETŐ könyvben, erre egyébként kidolgoztam egy megfelelő tréninget is. Most azonban a saját realitás működéséről szeretnék beszélni.

A „Szappanbuborék” elmélet

Az agyban futó „operációs rendszer” sajátos működésű. Egyrészt vezérli és üzemelteti a testet, másrészt pedig valamilyen szinten befolyásolni akarja annak helyzetét, vagyis kerüli a szélsőséges, a testet veszélyeztető helyzeteket. Azonban az agyban van, a személyiségből fakadó saját akarat is, ami adott esetben az alapvető funkciókat felülírja különböző „alkalmazások” feltelepítésével. Mondjuk, extrém sportot űz valaki, vagy háborúba megy.

A saját realitás tehát egy szoftver, ami az operációs rendszeren fut, valójában ez a tudat, ami a tudatalatti felett van.

A tudatalatti a személyiségünktől függetlenül tudja, mit kell csinálni és üzemelteti a testet.

A mi a tudatos cselekedeteink pedig nem mindig vannak ezzel összhangban, mert azt a személyiségünk, realitásaink és meggyőződéseink illetve bizonyos esetekben mások manipulációja is vezérli. 

A saját realitás azonban olyan, mint egy szappanbuborék. Addig, amíg csak önállóan van jelen a térben, jól elvan önmagával, azonban ha valamihez hozzáér, kipukkad. Akkor is nagy változás történhet, ha egy másik szappanbuborékkal találkozik, mert akkor vagy egyesül azzal és egy nagyobb szappanbuborék lesz, nagy mindkettő megsemmisül.

A saját realitás fenntartása és/vagy elvetése kapcsán két dolog történhet: vagy felismerjük az új utat és módosítjuk a szappanbuborék tartalmát vagy olyan mértékben csalódunk, hogy nem már tudunk új szappanbuborékot létrehozni. A szappanbuborék létrehozása kemény munka. Mint látjuk, mindkét esetben a szappanbuborék kipukkad, azonban ha a felismerés miatt olyan belső motiváció ébred, hogy létre tudunk hozni egy újat, ha viszont nincs semmi felismerés, ami előre vinne annyira csalódottak leszünk, hogy nem tudjuk létrehozni az életünk értelmét adó mozgáshoz szükséges szappanbuborékot!

Tehát, az életben, ahhoz, hogy jól érezzük, magunkat szükségünk van legalább működő szappanbuborékra. Ez a saját, külön bejáratú, kis világunk, mások ezt komfort zónának is nevezik. A kérdés az, hogy ezt állandónak és örökösnek gondoljuk, vagy nyitottak vagyunk arra, hogy a felismeréseket szerezzünk és ennek függvényében néha változtathassunk rajta? Ez mindenkinek a saját döntése!

Az alapvető probléma csak az, hogy az emberek döntő többsége nem tudja, hogy döntéshelyzetben van és azt sem, hogy egy szappanbuborékban él. Hová tovább katasztrófaként él meg minden változást, a legkiesebb fejlődést is. Na, erre varrjál gombot!