Mostanáig a takarító cégek vezetői azt mondták, hogy igen, van lehetőség. Egy igény, amit ki kell elégíteni. Ráadásként a takarítást bárki elvégezheti, a lényeg csak az, hogy a takarító cég többet kapjon érte, mint amibe neki kerül.

A takarítócégek vezetőinek nagy része még ma sem gondolja, hogy a takarítás valamilyen szakmai problémát old meg, és azt sem, hogy a takarítónak szakembernek kell lennie. Ez a cégvezetők többségének a fejében – tisztelet a kivételnek - egyszerű rabszolga kereskedelem.

Ez a modell sokáig működött.

Ugyanis évről-évre új helyzet állt elő. Lassan-lassan legális körülmények között már többe kerül a takarító, mint amennyit kapni lehet érte. Hoppá, talán itt van a modellnek a vége?

Nem feltétlenül, mert maradtak még apró trükkök, amivel azért még az a ”bizonyos szint” alá is lehet csökkenteni a költségeket. Így még mindig lehet árverseny.

Ezzel azonban a szakma egy olyan úton indult el, ami még inkább elértéktelenítette a szolgáltatást, és a vevőkbe azt sulykolta, hogy madár-madár, a takarítók között nincs különbség, bárki pótolható, és egy versenyfeltétel van: az ár.

Mivel minden vevő számára az ár fontos kérdés, nem volt nehéz ezt elfogadtatni. Meddig tart még a cérna?

Látlelet

Ami helyzetet még árnyalja, hogy a szakma profittermelő képessége az elmúlt 20 évben minimum 50%-kal csökkent, tehát bármit is szeretnénk tenni, azt ma sokkal nehezebb finanszírozni, mint 20 évvel ezelőtt.

Ami még rosszabb, hogy a cégvezetők elsősorban valami mennyei csodára várnak a helyzet megoldását illetően, tehát nem gondolják, hogy újra kellene építeni a piacot.

Ami pedig aztán végképp nehezíti a helyzetet az, hogy nem akarják megérteni, hogy amit most kell és lehetne tenni, azt csak üzletági szinten lehet megtenni, és itt már nincs arra remény, hogy egy cég ki tudna ugrani a helyzetből, és csak maga számára megváltaná a világot. Nyilván valami óriási nagy befektetéssel lehetne eredményeket elérni. Azonban túlontúl ismeretlen a piac szerkezete és potenciálja ahhoz, hogy bármely befektető erre kockázati tőkét szánjon.

Milyen kérdésekre kellene választ kapni, mielőtt még a megoldásról beszélhetünk?

Általánosságban azt mondhatnánk, hogy amire szükség lenne, az egy közös program, ami elkezdené tanítani a piacot. A nagy kérdés persze az, hogy mit tud a „szakma”, amit nem tud a piac? Mi az, amit ha a piac megtud, gyökeresen megváltozik a szemlélete? Pusztán csak piaci eszközökkel megváltoztatható a helyzet, vagy jogszabályok is kellenek? Mennyi idő múlva lesznek mérhető eredmények?

Indítsunk erről egy beszélgetést!