A helyzet nyugat-Európában sem rózsás, de ott legalább rendszer van. A Német Kamara az elmúlt 100 évben felépített egy olyan rendszert, ami működik, bár ettől függetlenül, a takarítás társadalmi megítélése még mindig kihívásokkal küzd.

Félreértés ne essék, fényévekre vannak tőlünk, és a problémáik is egészen mások, nekünk még be kell járni azt a pályát, amit ők bejártak. Ebben a vonatkozásban van, amit mi szektor szinten tudnánk kezelni, de a cégvezetők valóságérzetén kívül van és van, ami országos szinten kellene megoldani, az meg a politika valóságérzetén van kívül. Én ma nem gondolnám, hogy lenne elköteleződés sem a munkaadói, sem a munkavállalói oldalon a nagy reformok irányába, bár ki tudja, melyik bokorból ugrik majd ki a nyúl.

Ha nagyon egyszerűen közelíteném meg a helyzetet, akkor a kulcskérdés nem az, hogy szakma-e a takarítás, hanem az, hogy van-e különbség a takarítók között, annak függvényében, hogy ki milyen munkát végez, illetve milyen színvonalon végzi azt?

A válasz talán egyértelmű, talán nem, de a szomorú valóság az, hogy ma a cégvezetők legnagyobb része formálisan nem tesz különbséget az takarítói között. Nyilván vannak kiemelt emberek, vannak szubjektív értékítéletek, de mindez nem formális és nem szektorszintű. Továbbá az ebből a rendszerből fakadó előnyöket, ami messze nem kerülnek annyiba, mint amennyi motivációs/inspirációs „üzemanyagot” képviselnek, egyszerűen eldobjuk magunktól.

Csak, hogy tisztán lássunk, a németeknél a takarító szektorban 8 bércsoport (Lohngruppen) kategória van. Ez képezi a bértarifa alapját. Ezt egy dokumentum szabályozza, ami itt letölthető: rtv_2015.pdf

A bércsoport egy a teljes munkaerőpiac szempontjából egységesen megfogalmazott rendszer, ami aztán további pontosításokat tesz lehetővé szektor szintjén. A besorolás alapvetően nem a cégvezetőkön múlik, hanem mindenki pontosan tudja, hogy a munkakör, amiben ö dolgozik, az melyik bércsoportba tartozik. A rendszer egy kicsit eltér az amerikai -3 és +4-es rendszertől, de magán viseli annak a filozófiáját, ennek megfelelően sokkal cizelláltabban adja meg a kategóriák közötti különbségeket. Lényege, hogy az LG1 egy olyan munkás (minimálbér– Mindeslohn 1), aki utasítások alapján, rövid ideig végez olyan munkát, amihez nem kell különösebb szakértelem. Az LG2 az egészségügyi takarítók alapszintje, ha szakirányú végzettséggel is rendelkeznek ezen a területen, akkor LG3. Ez valahol a mi OKJ INTÉZMÉNYTAKATÓ szintnek felel meg. Az LG4 bármilyen írásban kinevezett vezető. Az LG5 a takarító szektorban nem alkalmazott és az LG6 (garantált bérminimum – Mindeslohn 2), ami nem végzettséghez, hanem tudáshoz kötött, és ha valaki elvégzi a 3 éves szakmunkás képzőt már LG7-be kerül, ami 2018-ban 14,82 Euró órabért jelent. Ez a bruttó bér. Az LG9 pedig egy üveg és homlokzattisztító szakember, aki minden tud ezzel kapcsolatban és emelőgép vizsgája is van. Nyilván ezt még lehetne elemezgetni, de most a célnak megfelel ez a szint. Lássuk a szintekhez kapcsolt órabéreket.

2. ábra Német bértarifa 2018 - 2020

A kelti tartományok táblája egy kicsit szerényebb, a terv az, hogy 2020-ra a bérek ki fognak egyenlítődni.

Ami ebből számunkra érdekes az nem az azon való sajnálkozás, hogy mekkora a bérkülönbség, Magyarország és Németország között, hanem sokkal inkább az, kategóriák milyen logika szerint vannak meghatározva és, hogy ez miképpen valósítható meg Magyarországon. Azért adtam meg a forrást, hogy mindenki lássa, miből indulhatunk ki és a különböző szintek milyen mértékben aránylanak egymáshoz Európa legnagyobb takarító szektorában, ahol 600 000 munkavállaló dolgozik. Ez körülbelül egy nagyságrenddel nagyobb piac, mint a mienk. Az EFCI 2014-es adatai szerint 14.674 millió Euró.