A lepény hal meg utoljára
Érdekesek ezek a halak, és minél furcsább a mondás annál inkább megmarad. A mulltori bejegyzésre meglepően sok válasz jött és azt is mondhatjuk, hogy ezek szerint tényleg van remény. Persze a labda továbbra is pattog és most mást már tényleg mindenkinek lépni kell, ha nem akar eltűnni a történelem és a technológiai fejlődés süllyesztőjébe.
A dolog úgy néz ki, hogy van még egy maroknyi ember, akik töretlenül mennek egy irányba. A szakmapolitika lényege, hogy a társadalommal is el kell ismertetni a takarítást szakmaként. Ez pedig nem olyan egyszerű, mint az állami elismertetés. Itt már sokkal szélesebb körben kell tudni szólni az emberekhez gyártói és szolgáltatói oldalról egyaránt és mindekihez.
Azonban azt is tudomásul kell venni, hogy a hatalmas zaj a piacon és nem egyszerű eredményesen hallatni a hangunkat. Tehát kell kreativitás és megfontolt tervezés és még minden más is, ami egy háborúhoz: pénz, megint pénz és még mindig pénz.
2016-ban nem panaszkodhatunk, minden idők legnagyobb média-megjelenése valósult meg és mégis ez még mindig kevés. Tisztán kell látni, hogy van egy időfaktor és van egy visszaigazolás, mármint a takarító cégek és nem utolsó sorban a takarító emberek részéről. Vagyis hiába mondja a MATISZ, hogy a takarítás szakma, ha a társadalom ennek az ellentétét vagy éppen a karikatúráját látja nap, mint nap. A helyzet csak akkor fog változni, ha ezt maga a takarító végrehajtó is felismeri.
Ja, hogy a front nagyon széles?
Hát igen, a képzés, a szolgáltatás értékesítési rendszere, a szakmai bírálati szempontok, az árak, a minőségmérés és nem utolsó sorban a piac optimális szabályozása, illetve a vevői elégedettség. Ezekkel mind egyszerre kell foglalkozni és mindegyik olyan témakör, ami cégszinten nem is lehet megoldani. Tehát a problémák üzletág szinten kell kezelni, nagyon gyorsan kompromisszumra kéne jutni, hogy valójában mit is akarunk. Ehhez ma már megvan, az infrastruktúra már csak az akarat kell. Hol van az, az 1 000 cég, aki számít a piacon?