A II. kérdés
A szakma jeles és kevésbé jeles, sőt az egyáltalán nem jeles képviselői is egyaránt abban értenek egyet, hogy a társadalom nem értékeli a takarítást, mint szakmát, tevékenységet vagy tudom is én mit. Ebben mindenkinek igaza van, viszont el kéne gondolkodni egy kicsit azon, hogy ennek mi az oka.
Valamelyik nap egyik nagycég vezetője azt mondta, hogy Ö már bizonyos dolgokba nem kezd bele, mert nem gondolja, hogy megéri a megvalósulást. Hát igen ez egy szilárd érvrendszer, csak ha ezt általánosan követnénk még mindig a követ pattintanánk a szavannán.
Tehát a helyzet és a cél izgalmas rendszer és hibán gondoljuk, hogy csak jutalomért dolgozhatunk, ott van még az eszme is, amiért érdemes küzdeni. Nyilván vannak jó és kevésbé jó illetve nagyon nem jó eszmék, de ez egy másik kérdés. A mi helyzetünkben az nagy kérdés, hogy az a szakma, amit mi csinálunk, képviselünk, fejlesztünk vagy nem annyira, az végső soron szerethető-e vagy szerethető lesz-e valaha? Ácsi, ácsi, nem ez a kérdés.
A kérdés úgy hangzik, hogy: Miért gondoljuk azt, hogy szakképzetlen emberekkel szakmunkát tudunk szolgáltatni?
Segédkérdések: Miért gondoljuk azt, hogy ha valamihez nem értünk, mi akkor is elvállaljuk? Mi határozza meg azt, hogy mi milyen szolgáltatást nyújtunk, a körülmények vagy a saját céljaink? Ha mi nem gondoljuk, hogy a takarítás szakma, akkor miért hiszünk rendületlenül abban, hogy a megrendelőt át tudjuk verni? Ha nem képezzük, az embereinket miben reménykedünk, mi az a csoda, ami őket szakemberré teszi?
