Mottó: Igény, szakszerűség, élmény. Ezek kéz a kézben járnak, bármelyiket elhagyva, bármilyen megfontolásból a másik kettő sem valósulhat meg. Az elmúlt 10 évben több mint 600 bejegyzés született ennek szellemében. Szánd rá az időt és TE több leszel.

A FÖLD NAPJA, indul a projekt

A FÖLD NAPJA, indul a projekt
2013.04.22.

A környezetbarát szolgáltatás és ezen belül a környezetbarát tisztítás technológia igen aktuális téma. A MATISZ álláspontja világos és hamarosan elkezdődik egy olyan szakmai munka, ami meghatározhatja a következő 10 – 20 év piaci trendjeit. Már az első találkozás során kiderült, hogy ez úgy környezetvédelem, hogy közben kőkemény szakma és technológiai fegyelem is.

Ma a FÖLD NAPJA van. Az, hogy lesz-e jövőnk most rajtunk múlik. Lehet, hogy sokaknak már ismert, de a keresők miatt is fontos még egyszer leírni, amit állítólag egy bölcs öreg indián mondott: a Földet nem örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön! Ez azt jelenti, hogy a nem úgy kell tekinteni rá, mint egy végletekig kihasználható erőforrásra, hanem mind egy folyamatosan fejlesztendő vagyontárgyra. Aki teheti, ültessen legalább egy fát, ne vegyen fel hitelt, javítson meg legalább egy elromlott valamit és ne dobja ki, komposztálja konyhai hulladékát, fogadjon örökbe egy kutyát, vásároljon őstermelőtől, járjon többet gyalog vagy biciklivel… és világ jobb lesz.

Nem minden arany, ami fénylik és, hogy egy szolgáltatás mennyire környezetbarát vagy teleinthető-e fenntarthatónak ez minden szakterületen komplex kérdés. A tisztítás-technológia területén a MATISZ álláspontja az, hogy ez részben szabályozási, technológiai illetve felügyeleti és nem utolsósorban szakképzési kérdés is, ezért a követelmények kidolgozása most csoportban indul el.

A MATISZ állásfoglalása itt tölthető le:

2013-04-16-matisz_allasfoglalas_kornyezetbarat-takaritas.pdf

Azt gondolom, hogy mind azt a kerekasztal résztvevői is jól látták mindezek központjában a technológiai fegyelem rendszere áll. Ami azt jelenti, hogy azt kell vizsgálni, hogy a technológiai egy adott szakaszában, a sztenderd aranylépés során mi történik és annak milyen környezetbarátsági/fenntarthatósági fokozatai vannak.  Ad abszurdum, akár odáig is eljuthatunk, hogy szép lassan a rendszer csak környezetbarát elemeket tartalmaz majd. Vagyis ez a mostani munka összességében is újra alapokra helyezheti a takarítást és kialakíthatja a környezetbarát tisztítás-technológiát, mint új szakmát.

Na, ez az a lépés, ami meghatározhatja a következő 10 – 20 évet. Régebben, amikor még csak a szövetség alapításának gondolatával foglalkoztunk, valahol mindenkinek a céhes szemlélet volt a fejében és alapvetően a jövőt a piacra lépés korlátozásában látta. Erről a gondolatról nagyon hamar, még a 2000-es évek elején bebizonyosodott, hogy zsákutca. Ugyanis a szakmai önkormányzat ilyen mértékű hatalma nem térhet vissza, ezt a nagypolitika nem engedi meg. Ezért akkor a főprioritás a képzés és a képzettségi szintek a szakmai hierarchia kialakítása lett.

Mára azonban a helyzet gyökeresen megváltozott. A piackorlátozás visszatérésének lehetősége újra itt van és most ténylegesen az látszik, hogy ez újra szakmai önkormányzati kérdés lett. Vagyis a mérhetetlen környezetszennyezés, a tudatlanság és a tudatosság hiánya elvezetett oda, hogy a nagypolitika visszanyúljon a gyökerekhez és ugyanakkor ez XXII. századi szemléletben történjen.

Még tisztábban, a MATISZ és partnereinek együttműködése a környezetbarát szolgáltatás követelményrendszerének kidolgozása kapcsán egy olyan korszakváltó projekt, ami adott esetben elhozhatja azt a világot is, hogy a közel jövőben nem környezetbarát módszerekkel már nem is fog lehetni takarítani.

Ez azért meredek, mert ma sokan meg vannak győződve arról, hogy nem minden takarítási vagy tisztítási feladat oldható meg környezetbarát módon. Ennek van alapja, ugyanakkor, ha a Környezetbarát Tanúsítvány Bizottság most elkezdi a hat albizottságban munkát, rövid időn belül ezt meggyőződést fel fogja számolni, mert az egy abszolút cél lehet, hogy komplett takarítóipar megreformálása végbemenjen.

Az óra ketyeg. A végső határidő november 8, amikor a MATISZ ZÖLD JELZÉS konferenciáján, ami egyben egy Európai szakember találkozó is lesz (és ami helyszint ad a CleanEurope Magyar Nagydíjnak és egyben döntője a 2013-as sorozatnak), ahol bejelentésre kerül az új idők, új rendszere és annak való megfelelés lehetőségei. Vagyis ha még mindenki ezt nem látja tisztán, az új védjegy egy olyan minősítés, amit Európai vagy világ kontextusban kell vizsgálni és értékelni.

Tehát az a tény, hogy az idén a MATISZ

  • megjelenik 3 nemzetközi vásáron önálló standdal,
  • lebonyolít egy Európai versenysorozatot,
  • megkezdi a felkészülést az 2014-es EuroSkills és a 2015-ös WorldSkills versenyekre,
  • megkezdi az alapszabályának felülvizsgálatát és szervezeti működésének fejlesztését,
  • együttműködik minden meghatározó világ és Európai szakmai szövetséggel itthon és külföldön is,
  • kidolgozza a környezetbarát takarítás követelményrendszerét,
  • fejleszti a szakképzési tudásbázist,
  • karbantartja és fejleszti a takarítás szakmapolitikai irányelveit,
  • nyilvántartja a cégek és a szakemberek szakmai aktivitását,
  • egy asztalhoz ülteti a szakembereket, annak

egyetlen egy célja van: bekapcsolni MAGYARORSZÁGOT és a MAGYAR TAKARÍTÓCÉGEKET a világ szakmai és szakmapolitikai vérkeringésébe és lehetőségeket teremteni a valodi MINŐSÉGVERESENYRE!

Tudom, vannak károgó, szkeptikus hangok is. Nagy kérdés az is, hogy fel vagyunk-e erre készülve? Nem tudom, lehet-e erre jó választ adni, azonban az biztos, hogy a verseny jótékony hatású és a megmérettetésre való felkészülés valódi fejlődést eredményez. Nem az a kérdés, hogy ma milyen szinten állok, hanem, hogy milyen szintre juthatok el november 8-ra.

Vissza

Szakanyag megrendelő






















A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

COVID-19

A járvány kitőrésekor készült egy tisztítás-technológiai protokoll, amelynek célja az volt, hogy egyértelmű helyzezet teremtsen a piacon. Az elmúlt fél évben a szektor komolyan reagált a helyzetre és ma már tapasztalatok is vannak a legjobb gyakorlat kapcsán.
Mára már mejött a pandémia második hulláma is, és egyre jobban kristályosodik ki, hogy mi lehet a takarító szektor szerepe, ebben a nem mindennapi krizisben. 

Szabályozott piac

Minősített szakmai vezetők

Szakképzési hierarchia

A nem megfelelő takarítási szolgáltatásnak vannak elsődleges, másodlagos és járulékos kockázatai. Ezen kivül a nem megfelelően szabályozott környezet teret ad az olyan cégeknek is, akiknek eszük ágában sincs munkatársaikat biztonságosan és etikusan foglalkoztatni illetve a területnek megfelelő szakmai szintű szolgáltatásokat nyújtani. A megrendelő elégedettség igazolását intézményesíteni kell.
A formálisan is keretek közé szoritott személyi felelősség és az megkövetelt/elsimert szakmai szint,  teremthet olyan helyzezt, amikor a cég nem adhatja fel a szakmaiságot pusztán csak  piaci poziciók megszerzése érdekében. A lajstromba vett szakmai vezetőket kreditrendszerrel össztönözni kell, hogy személyes fejlődésükkel cégszinten és szektor szinten is hozzájáruljanak a szakma fejlesztéshez.
A szakmai hierarchia már készen van, ez életszerű és hasonlatos a fejlet világok rendszereihez, viszont még nem épült be a takarítók gondolkodásába és a társadalom sem tudja mit tegyen vele. A következő lépés a hierarchiai rendszer tartalommal való megtöltése kell legyen, ennek érdekében viszont a hétköznapi takarítót ki kell mozdítani a jelenlegi dermetségéből. Ez egy időben szakmai és személyiségi fejlesztés is.

Minősített végrehajtói állomány

A hivatásos, B2B szolgáltatásokat nyújtó takarítót le kell választani az egyszerű foglalkoztatásoktól. Igenis ki kell mondani, hogy a tiszítás-technológia egy felelős szakma. Cél kell, hogy legyen, hogy egy bizonyos szinten az állomány 100%-a képzett legyen. Ennek megvalósítása a szakmai vezető egyéni felelősége. Ennek pedig nagyon fontos eleme, a pozició törvényi szabályozása, a szervezeti felépéítés erőviszonyainak rendezése.

Szakma-specifikus szolgáltatási szerződés

A takarítási szolgáltatási szerződés akkor számít megfelelőenek és akkor fogja jó keretek közé az együttműködést, ha az megfelelően írja le a takarítandó területet, az elvárt minőségi szinvonalat (annak minden elemének tekintetében) és az elért eredmény igazolási és ellenörzési rendszerét. Belértve ebbe az elszámolási periodusokat és az azokat követő azonnali fizetést. Mindezekhez pedig szorosan hozzátartozik az alkalmazott eljárások és technológiák nemzeti szabványokban való rögzítése.

Szakma-specifikus munkaszrződés

Ahhoz, hogy a takarító valóban és ténylegesen is elsimert, megbecsült és felelős szakember legyen, meg kell, hogy szülessenek a kompetenciákra, készségekre és állandó szakmai fejlődésre épülő teljesítményalapú munkaszerződések. A tisztaságszakmai jövő akkor lesz "kerek", ha a szakmai vezető mellett az állomány minden egyes tagja is képes lesz felelőséget vállalni a szolgáltatási teljesítményért és hatékonyságért.

2020 - 2025 Szakmapolitikai program

Egy 5 éves program, aminek célja összefogni a szakmailag legaktívabb szakembereket és és az alapvető szakmai kommunikációs kérdések megválaszolásával előkészíteni a következő szakmapolitikai lépéseket. A program önfinaszirozó, semmilyen külső támogatást nem kap.
A program négy projektet foglalmagába. Ezek közül a PEL rendszer már 1999-óta működik és annak most egy új formája indult. A másik három projket teljesen új útakat tapaos és ebből a szempontból ez egy nagy kisérlet is.  Az ÉRTELMEZŐ szakmai szótár már régi álom volt. A TÁDÉ hallgatható képzés a Önképző Klub egyik felvetése volt és szintén itt született meg a MEGRENDELŐ KÖNYVE ötlete is.

Egy kattintásra öntől










A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!