Mottó: Igény, szakszerűség, élmény. Ezek kéz a kézben járnak, bármelyiket elhagyva, bármilyen megfontolásból a másik kettő sem valósulhat meg. Az elmúlt 10 évben több mint 600 bejegyzés született ennek szellemében. Szánd rá az időt és TE több leszel.

A férfi egyenjogúság nevében (csajoknak is)

A férfi egyenjogúság nevében (csajoknak is)
2016.02.11.

Van egy magyar szabadalom, ami világújdonság. A gyártás folyik, a termék elérhető. A termék szerves része a hétköznapoknak és meglévő, valós igényt elégít ki. A téma intim, férfiaknak szól, ugyanakkor izgalmas összefüggései vannak más területekkel is. Egyszóval ez a termék egy apropó is egyben a tisztaság lényeges vonatkozásinak kitárgyalására.

Remélem, sikerült megkeverni a dolgot és felcsigázni az érdeklődést. Az említett tárgy egy szaniter termék adagoló. Egy olyan adagoló, amit eddig elfelejtettek megcsinálni és kihelyezni a férfivécékbe. Ez a tény felvet néhány fantasztikus lehetőséget.

Tehát akkor nézzük az alaphelyzetet. Ma Magyarországon elérhető egy termék, ami ha akarjuk, lehet mindjárt szolgáltatás is, ami önmagában elég „erős”, hogy lehetőséget teremtsen egy takarító cégvezetőnek vagy felületspecialistának arra, hogy bejusson egy adott helyre/létesítménybe és ott érdemben, a felelős emberrel interakcióba lépjen, magyarul beszélgessen a megvalósítani kívánt higiéniai színvonalról.

a ferfi egyenjogusag neveben csajoknak is 1

Most itt álljunk meg egy kicsit. Nem tudom, hogy felfogtad-e a pillanat jelentőségét? Nem tudom, hogy összeállt-e már a kép a bérhelyzet és a hozzáadott érték vonatkozásában? Ha nem olvas a kapcsolódó cikkeket, a lap alján felsoroltam mind a 8-at. A kilencedik utas a halál, csak vicc volt.

a ferfi egyenjogusag neveben csajoknak is 2

Tehát ha összeállt a kép, akkor most mondom a lényeget. A termék arra lett kifejlesztve, hogy a pissoirok mellé felszerelve és megfelelően feltöltve egy speciális papírral lehetőséget teremtsen az igazi férfiak számára, hogy a vizelést követően elvégezzék az a műveletet, amitől mindenki és minden, majd jobban érzi magát, törlést követően szárazon és magabiztosan hagyhassa el a vécét.  Mindezt teheti úgy, hogy semmilyen kétes higiéniájú felülettel nem kell érintkeznie.

Mi van?

Na, szóval rendelkezésre áll egy eszközt, amit minden pissoir mellé ki lehetne helyezni a falra. Ez azt jelenti, hogy szerte az egész országban van kb. 1 millió olyan pissoir, ami mellett, még nincs ilyen berendezés. Ha ezt tovább gondoljuk, akkor van kb. 500 – 1 000 – 5 000 nem tudom, olyan ezért felelős ember, akivel el kéne beszélgetni arról, hogy miért nem nyújtja a hely ezt nélkülözhetetlen a szolgáltatást.

Magyarul

Én úgy látom, hogy a takarítóipar haladó szakemberei számára a DrySec™ rendszer egy olyan lehetőséget teremt, amiből csak jól lehetne kijönni, ha összefogunk. Mi a dolog lényege? Legyen céged a higiénia zászlóhajója! Pozícionáld magad és/vagy munkatársaid a megvalósítani kívánt higiéniai színvonal élharcosának!

 

A SMART business modell a következő:

  1. Ismerd meg a rendszert, gondold végig milyen témák, kapcsolhatóak hozzá
  2. Végy egy regisztrációs csomagot
  3. Vedd számba azokat az ismerőseidet, aki valamilyen létesítmény higiéniai színvonaláért felelősek, vagy ismernek ilyen embert
  4. Hívd fel őket és kérj időpontot tőlük
  5. Beszélgessetek igényről, szakszerűségről és élményekről
  6. Nyisd meg a hosszú távú együttműködés lehetőségét

Az első és egyetlen piszoár használat utáni törlőpapír-adagoló a világon!

DrySec™ az első papír-adagoló, amit – felismerve a férfiak világszerte fokozódó higiéniás igényeit – kifejezetten piszoárok mellé terveztek. A rendszer bevezetése nem csak egy már meglévő és jogos személyi igényt elégít ki, hanem egyben takarításhatékonysági, környezetvédelmi, pénzügyi és színvonal, presztízs előnyöket is biztosít.

Mélyen belemenve a férfi mellékhelyiség rejtelmeibe, azokon a területeken, ahol nincs ilyen berendezés, ott az igényes férfiak nem a piszoárt használják, hanem az öblítős WC-t, aminek sok kellemetlen következménye van. Az első, hogy állva pisilnek, ami azt jelenti, hogy nem csak a WC csészébe jut, még a legnagyobb elővigyázatosság mellett is. Ez egyszer plusz takarítás és több szaniter tisztító és nem utolsó sorban több idő a takarításra. Ha ezek a pluszok nincsenek, esik majd a minőség. Akik igénylik a törlést, így cselekszenek, és ennek megfelelően ez a megoldás lehet eredményes, de semmiképp nem gazdaságos, a komfort szempontokról nem is beszélve. Itt megjegyezném, hogy ezzel a WC papír megnevezés is érvényét vesztette, mert most már ebből kettő féle van. Majd ki kell találni a megfelelő neveket. Az új fogalmak, új kultúrát hoznak majd! Érted?!

A környezetvédelmi szempont pedig ott lép elő, hogy hol történik az az öblítés, mert az öblítős WC legjobb esetben is 3x, 4x annyi vizet használ, mint egy piszoár. Arról nem beszélve, hogy rohamosan terjednek a vízmentes piszoárok, a vízmentes WC-csészék viszont nem.

a ferfi egyenjogusag neveben csajoknak is 1

Gondolom, azt nem kell ecsetelnem, hogy mindaz, amiről eddig beszéltünk az konkrét pénz. A jelenlegi helyzet egy nagy ablak, ahol a létesítménygazda kidobálja a pénzt. Ugyanakkor ez a sok kidobott pénz nem hoz semmilyen színvonalfejlődést és nem is ad nagyobb elégedettséget.

Még beszélhetnék az ügyről, de most abbahagyom.

A modell lényege, hogy a regisztrációs csomaggal bárki megveheti a jogot, hogy belépjen az élharcosok klubjába és megkezdje a társalgást a témában, aminek eredményeképpen lehet, hogy új szolgáltatásokat tud majd eladni.

>> KAPCSOLAT <<

Vissza

Szakanyag megrendelő























A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

COVID-19

A járvány kitőrésekor készült egy tisztítás-technológiai protokoll, amelynek célja az volt, hogy egyértelmű helyzezet teremtsen a piacon. Az elmúlt fél évben a szektor komolyan reagált a helyzetre és ma már tapasztalatok is vannak a legjobb gyakorlat kapcsán.
Mára már mejött a pandémia második hulláma is, és egyre jobban kristályosodik ki, hogy mi lehet a takarító szektor szerepe, ebben a nem mindennapi krizisben. 

Szabályozott piac

Minősített szakmai vezetők

Szakképzési hierarchia

A nem megfelelő takarítási szolgáltatásnak vannak elsődleges, másodlagos és járulékos kockázatai. Ezen kivül a nem megfelelően szabályozott környezet teret ad az olyan cégeknek is, akiknek eszük ágában sincs munkatársaikat biztonságosan és etikusan foglalkoztatni illetve a területnek megfelelő szakmai szintű szolgáltatásokat nyújtani. A megrendelő elégedettség igazolását intézményesíteni kell.
A formálisan is keretek közé szoritott személyi felelősség és az megkövetelt/elsimert szakmai szint,  teremthet olyan helyzezt, amikor a cég nem adhatja fel a szakmaiságot pusztán csak  piaci poziciók megszerzése érdekében. A lajstromba vett szakmai vezetőket kreditrendszerrel össztönözni kell, hogy személyes fejlődésükkel cégszinten és szektor szinten is hozzájáruljanak a szakma fejlesztéshez.
A szakmai hierarchia már készen van, ez életszerű és hasonlatos a fejlet világok rendszereihez, viszont még nem épült be a takarítók gondolkodásába és a társadalom sem tudja mit tegyen vele. A következő lépés a hierarchiai rendszer tartalommal való megtöltése kell legyen, ennek érdekében viszont a hétköznapi takarítót ki kell mozdítani a jelenlegi dermetségéből. Ez egy időben szakmai és személyiségi fejlesztés is.

Minősített végrehajtói állomány

A hivatásos, B2B szolgáltatásokat nyújtó takarítót le kell választani az egyszerű foglalkoztatásoktól. Igenis ki kell mondani, hogy a tiszítás-technológia egy felelős szakma. Cél kell, hogy legyen, hogy egy bizonyos szinten az állomány 100%-a képzett legyen. Ennek megvalósítása a szakmai vezető egyéni felelősége. Ennek pedig nagyon fontos eleme, a pozició törvényi szabályozása, a szervezeti felépéítés erőviszonyainak rendezése.

Szakma-specifikus szolgáltatási szerződés

A takarítási szolgáltatási szerződés akkor számít megfelelőenek és akkor fogja jó keretek közé az együttműködést, ha az megfelelően írja le a takarítandó területet, az elvárt minőségi szinvonalat (annak minden elemének tekintetében) és az elért eredmény igazolási és ellenörzési rendszerét. Belértve ebbe az elszámolási periodusokat és az azokat követő azonnali fizetést. Mindezekhez pedig szorosan hozzátartozik az alkalmazott eljárások és technológiák nemzeti szabványokban való rögzítése.

Szakma-specifikus munkaszrződés

Ahhoz, hogy a takarító valóban és ténylegesen is elsimert, megbecsült és felelős szakember legyen, meg kell, hogy szülessenek a kompetenciákra, készségekre és állandó szakmai fejlődésre épülő teljesítményalapú munkaszerződések. A tisztaságszakmai jövő akkor lesz "kerek", ha a szakmai vezető mellett az állomány minden egyes tagja is képes lesz felelőséget vállalni a szolgáltatási teljesítményért és hatékonyságért.

2020 - 2025 Szakmapolitikai program

Egy 5 éves program, aminek célja összefogni a szakmailag legaktívabb szakembereket és és az alapvető szakmai kommunikációs kérdések megválaszolásával előkészíteni a következő szakmapolitikai lépéseket. A program önfinaszirozó, semmilyen külső támogatást nem kap.
A program négy projektet foglalmagába. Ezek közül a PEL rendszer már 1999-óta működik és annak most egy új formája indult. A másik három projket teljesen új útakat tapaos és ebből a szempontból ez egy nagy kisérlet is.  Az ÉRTELMEZŐ szakmai szótár már régi álom volt. A TÁDÉ hallgatható képzés a Önképző Klub egyik felvetése volt és szintén itt született meg a MEGRENDELŐ KÖNYVE ötlete is.

Egy kattintásra öntől










A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!