A felkopogó
Az 1850-es évekig, az átlagembernek nem volt szüksége órára, ébresztőórára meg végkép nem, mert a természettel ébredt és a tyúkokkal ment lefeküdni. Az ipari forradalommal a helyzet azonban gyökeresen megváltozott, az emberek tömegesen költöztek városi környezetbe és helyezkedtek el az iparban, ahol pontosan kezdődő műszakok voltak, amik nem igazodtak semmilyen természeti folyamathoz.
Természetesen ébresztő órák voltak már, de nagyon drágák voltak és ezért jó megoldásnak látszott, hogy elég, ha egy valakinek van órája és az a meghatározott időben felkelti azt, akinek erre szüksége van.
A Brit szolgáltatás-menedzselt képzésben a „FELKOPOGÓ” ember úgy van kezelve, mint a XIX. század első modern szolgáltatója. Tipikusan kis üzlet (small business), ugyanakkor nagyon komoly és precíz adminisztrációt és még precízebb végrehajtást igényel, hiszen hatalmas a kockázat. Mint, ahogy a mellékelt illusztráción is látszik a felkopogó embernek volt egy hosszú botja és egy órája. A bot végén valami kemény volt, amivel finoman meg letett kocogtatni az ablakot. Emberünknek nyilván volt egy listája is, hogy melyik ablaknál kell ügyködni és ennek megfelelően végezte a munkáját.
Nagyon érdekes, hogy ez a foglalkozás csak a briteknél működött és sehol máshól Európában nem. Mindenki meg tudta oldani a felkelést csak az angolok nem?
Igen is meg nem is. A dolog sokkal inkább onnan gyökerezik, hogy ezt a szolgáltatást a gyáriparosok kezdeményezték és a dolognak volt valamilyen arisztokratikus bája és valahogy úgy is pozícionálták, hogy ez valamiféle úri kiváltság. Tehát amikor egy szolgáltatásról beszélünk, akkor a szolgáltatásnak nem csak az eredménye fontos, hanem az életérzés is.
Miért írok erről?
Hát én is úgy érzem, hogy egy FELKOPOGÓ ember vagyok, csak a probléma az, hogy TI nem akartok felkelni és munkába menni. A helyzet rendkívül durva, mert a személyes beszélgetések során ömlik a panasz mindenkiből, ugyanakkor, amikor arról kérdezlek, hogy mit teszel az ellen, hogy a probléma elhatalmasodjon, akkor csak csend van.
Nyilván itt munka alatt azt értem, hogy van egy csomó dolog, amit el kéne végezni. Ezek elsősorban szabályok lennének, amiket le kell fektetni. Ha nem fektetjük le őket, a szektor megfullasztja saját magát.
Tisztán kell látni, ha azt akarjuk, hogy valamikor a szakmának legyen szabványai és jogszabályai, úgy, mint Nyugat-Európában, akkor ahhoz a következő pár évben le kell fektetni minden fontos irányelvet. Ha az állam a szakma által elfogadott, a köztudatba beépült irányelvek nélkül vág neki a szabályozásnak, abból nem sok köszönet lesz. Ezt már elég jól meg tapasztalatuk az államilag elismert képzés elmúlt 17 évében.
2020 tavasza óta egy megújult stratégia mentén azon dolgozom, hogy valamilyen szinten egybetereljem azt az intellektuális potenciált, ami képes létrehozni, életre hívni, megvitatni és kiérlelni, eldönteni, hogy miként nézzenek ki ezek az irányelvek.
2020 Májusban elindult az Önképző FB csoport és következő év februárjában, 1 évvel ezelőtt átlépte a 800 főt. A cél az volt, hogy találjunk meg mindenki, aki még azt hiszi, hogy szakma a takarítás. Tehát ez egy szakmai csoport, természetes személyek, aki vagy már kiforrott szakemberek, vagy elindultak a szakemberré válás rögös útján. A tavalyi cél az volt, hogy minimum meg kell duplázni a tagságot és nem valósult meg.
Ettől függetlenül 2021.11.17-én megalakult a formális egyesület és 2022.02.07-én be is jegyezték azt, ma pedig a jegyzett tagság 1.300 fő fölött van. Ugyanakkor az igazi kihívás most jön, mert amennyiben minden adminisztratív feladatot befejezünk és megkezdjük a formális beléptetéseket, a tagdíjak beérkezése lesz a kulcskérdés.
