
A takarítási költségvetés kérdésköre
Mivel az érdeklődők száma meglepően magas volt január 20-án a Tisztítás-technológiai Tudományok Intézte Kft. szervezésében költségvetési tréning napot tartok. A téma a FŐTÁBLA …

Mivel az érdeklődők száma meglepően magas volt január 20-án a Tisztítás-technológiai Tudományok Intézte Kft. szervezésében költségvetési tréning napot tartok. A téma a FŐTÁBLA …

Felméréseim szerint a takarítóiparban a cégek 70%-a nincs jelen az információs szupersztrádán tehát korlátoztak a piaci lehetőségei. Egy szóval, ha nincs honlapod, olyan mintha nem …

A takaritz.hu új motorját 2012 decemberében indítottam és így most már három évnyi statisztika áll rendelkezésre, hogy miképpen is működik a rendszer. Az olvasótábor átlépte az …

Amerikában a takarítási szolgáltatások 70%-át direkt értékesítéssel adják el azzal, hogy bemutatót tartanak a technológiai lehetőségekről. Vannak megrendelők, akik egyszerre 3 – 4 …

Az 1700-as években szinte senki sem tudott írni, olvasni. Elgondolkodtató, hogy miképpen fejlődött és alakult a világ úgy, hogy az emberek 90 – 95% kizárta magát a tudás és a hírek …

Így karácsony után, de még az Új év előtt a statisztikák szerint a takaritz.hu lapon a BLOG legnagyobb konkurense a HUMÁN ERŐFORRÁS rovat és az olvasok 36%-a hetente többször is …

Az ULTRAWAVE cég 25 éve gyárt ultrahangos tisztító gépeket, de most olyannal rukkolt elő, ami eddig egyáltalán nem volt a piacon. Az újdonság annyira új, hogy még nincs ára, de szakmai …

Egy alacsony jövedelemtermelő ágazatban nyilván soha nincs elég munkaerő és az, hogy az elérhető munkaerő nem megfelelően felkészült az szinte garantálható. Az, hogy egy olyan ipar, …

Egy új benchmark szám, ami lényegesebben többet mond, mint a Forint/négyzetméter/nap száma és olyan lehetőségeket nyit meg a takarítóiparban, amelyek a teljesen más elszámolási és …

A magyar takarítóipar kb. 25%-ának van honlapja, és akinek van azok közül talán a negyede ér valamit. Mert, hogy az egy dolog, hogy van egy honlapod, a digitális jelenlétnek ez csak az …

2015 sok mindent hozott és, hogy ebből pontosan mi marad meg 2016-ra is, az csak attól függ mit és hogyan tervezünk az Új évre. Vannak egyéni célok és izgalmas, hogy érdekképviselet …

A takarítás mélyebb összefüggéseinek újabb lépése, kapcsoljunk eszközt a tisztítószerekhez. A tábla most már nem csak a tisztítószereket tartalmazza, hanem az eszközrendszert is. …

Egy olyan, előre meghatározott szakmai összefüggésrendszer szerinti dinamikus dokumentum vagy dokumentum rendszer, mely segítségével a számszaki hibák nélkül, a megrendelő elvárásai …

Az aranylépések rendszer 15 éve van a képzésben, de az, hogy ezek pontosan milyen szabály/keret rendszerben működnek csak 2012-ben került megfogalmazása. Ma már ez a rendszer a …

A sorsolás megtörtént, a REFLEX szett - melyet a RO-LAND KFT bocsátott rendelkezésünkre - boldog tulajdonosa:

Amikor 15 évvel ezelőtt elindult a takarító képzés nagyon fontosnak tartottam, hogy a technológiai fegyelem kiemelt helyet kapjon benne. Akkor még csak 7 – 8 éves takarítási …

Új német szabvány a takarításra
A helyzet több mint jó. Most már rajtunk van a sor. Jelezd a megyei kormányhivatalokban, hogy mennyi képzett emberre van szükséged. Most két szintű szakképzési lehetőség is a …

A polimer védőréteg már a 2000-ben szervezett KonfirMATISZ tanfolyamon is kapott 45 percet a 40 órából és akkor annak Tóth Laci (FLOR Kft.) volt az előadója. Az elmúlt 15 év alatt sok …

A hetek szerdától keddig számítanak és mindig két hétre visszamenőleg. A két hét alatt két hírlevél megy ki, mintegy 800 takarítási szakembernek és közben a FACEBOOK oldalon van …

A Tisztítás-technológiai Tudományok Intézetén belül nagy viták voltak azzal kapcsolatban, hogy végül is ki az a, vagy mi az, a „FELÜLETSPECIALISTA”? Az én álláspontom szerint ez a …

Mi is változunk, de nem biztos, hogy tudatosan. Az új világban az értékrendek a kapcsolati tőke és kapcsolati potenciál felé tolódtak el. Mit tehet egy okos takarítócég vezető ebben a …

A blog nagy előnye, hogy minden cikk megnyitás száma látszik. Ennek megfelelően azt gondoltam, hogy hetente készítek egy statisztikát, hogy miképpen áll a cikkek kéthetes olvasottsága. …

Van egy nyomtatott szaklap, ami egyben az európai szövetségek hivatalos lapja is. Ez minden komoly takarító cégvezető könyvtárában ott kell, hogy legyen.

Honlapunk cookie-kat használ, hogy a honlapunkon tett lépéseiről statisztikákat készíthessünk. Ha tovább használja honlapunkat, azzal hozzájárul a cookie-k használatához. Ezzel a tevékenységünkkel mi nem tudjuk Önt személyesen beazonosítani.