Szakmázzunk, az Interclean kapcsán

Szakmázzunk, az Interclean kapcsán
2018.05.24.

A nedves felmosás oldatszükséglete 20 liter/100 négyzetméter. A nyirkos feltörlés beéri a felével és egy súroló automata, 5 - 8 literrel megelégszik 100 négyzetméteren. Na de van olyan súroló automata is, aminek gyártója azt mondja, hogy a gépe 100 négyzetméteren, mindössze 1 – 1,5 liter oldatot fogyaszt és ez még tovább csökkenthető is. Ennek jártam utána.

Meghatározó kérdés, hogy a tisztításhoz mennyi víz szükséges. Az alaptisztítási sztenderd 40 liter/100 m2, azonban a napi tisztításoknál nagyon széles a skála. A környezetbarát takarítás vonatkozásában ezek a számok most nagyon előtérbe kerületek. Ugye itt nyilván nem csak arról van szó, hogy hogy kevés a víz, hanem arról is, hogy vele arányosan kevés a tisztítószer, vagy adott esetben például az impregnált mikroszálas le- vagy feltörlés esetén nincs is tisztítószer.

Mindezek fontosak, de a legfontosabb a minőség, amit a vevő érzékel. Eddig ezzel úgy voltunk, hogy minél több a víz, annál tisztább lesz a felület. Sajnos a megrendelőink még mindig itt tartanak. Mi azonban már tudjuk, hogy kevés víz, kevés fejfájás. Ezért aztán a jövőbe fontos benchmarking szám lesz, hogy egy terület tisztán tartása, átlagosan négyzetméterenként és havonta mennyi tisztítószert igényel. Itt természetesen rögtön belép egy másik szempont is, vagyis, hogy a rendszeresített tisztítószerek mennyire koncentráltak és hogy a napi gyakorlat során mennyire garantált, hogy a gyári előírásokat betartják.

A számítás egyszerű:

A)     A területet minden nap nedvesen mossuk fel egy olyan szerrel, amiit 1 tf%-ban kell hittani. Ettől nem tudunk eltérni, mert a szennyezettsége olyan szintű, hogy muszáj így csinálnunk. Ez azt jelenti, hogy mondjuk, 1 000 négyzetméteren elhasználunk 200 liter oldatot, aminek a koncentrátum tartalma 2 liter. Ez 21 nap vonatkozásában 42 liter, tehát 4 db. 10 literes kanna nem elég egy hónapban.

B)      Ezzel szemben egy súroló automata lehetne egy opció, mert egyrészt gyorsabban végeznénk és másrészt pedig jobb minőséget is el tudnánk érni. Ezért persze be kell ruházni egy gépbe. Itt jön i-mop és azt mondja, hogy egy 4 literes tartállyal 300 – 400 négyzetméter is felsúrol. Sőt ezen felül még van egy eco funkció is, amivel 400 – 500 négyzetméter is elérhető. Ez akkor azt jelenti, hogy a 200 liter oldattal szemben csak 8 – 10 liter oldatot használunk el és ennek a tisztítószer tartalma pedig naponta 100 milliliter körül lesz, ami pedig 21 nap vonatkozásában kb. 2 liter.

Ha a 42 liter és a 2 litert szembe állítjuk egymással, az azt jelenti, hogy alaphangon is (700 Forintos tisztítószerrel számolva) 28 000 Forint a különbség. Ez egy évben 336 000 Forint lenne, de valójában ennél sokkal több, mert míg a nedves felmosást követően egy évben egyszer vagy kétszer alaptisztításra is szükség lesz, addig az i-mop esetében nem. Miért is? Mert sajnos a nedves felmosást kevés takarító csinálja szakszerűen és a nedvesen hagyott, nem szárazolt padló el fog fátyolosodni.

A szakmai kérdés azonban tovább bonyolítható. Mennyi idő alatt mossa fel az átlag takarító az 1 000 négyzetmétert? Mondjuk 200 m2/óra a norma, de lehet, hogy 100 – 150-nél többel nem számolhatunk. Legyünk nagyvonalúak és mondjuk, hogy az 1 000 négyzetméter (a 20 literes vödröt 10 x kell cserélni) készen van, mondjuk 6 óra alatt. Ezzel szemben az i-mop kipróbált sebessége az 1 000 négyzetméterre kevesebb, mint 2 óra. Nyilván itt kérdés, mennyi az ember órabér fedezete, de ha 1 000 Forinttal számolnánk, csak az egyszerűség kedvéért, akkor ez naponta 4 000 és havonta 84 000, ami évente bármilyen furcsán is hangzik több mint 1 Millió forint.

Vagyis a lényeg az, hogy a tisztítószer ide vagy óda, környezetvédelem ide vagy óda, a bérmegtakarítás visz mindent, mint a piros hetes. Pedig csak 1 000 négyzetméterre számoltunk. Mindez mutathat egészen más számokat, ha azt mondjuk, hogy egy jó szakember ennek a három vagy négyszeresét is elvégezheti egy nyolc órás műszakban. Nyilván itt meghatározó kérdés, hogy ki ez az ember és hogyan viszonyul a gépéhez, mennyire igényes és lelkiismeretes. Ha ezen a vonalon el akar indulni, keresse Király Zoltánt, mert még sok újdonságot tud mondani önnek: iteammagyarorszag@gmail.com

Vissza

Az ÖNKÉPZÉS az egyetlen megoldás

Ha valaki takarításra adja a fejét, ne gondollja, hogy képes lesz hosszú távon előre jutni, ha nem fejlődik szakmailag. Ugyanakkor a fejlődést nem igazán támogatja sem a munkadó, sem az állam és a piac is úgy van vele, hogy olyan keveset költ a takarításra, amilyen keveset csak lehet.
Ebben a kétes helyzetben a személynek kell eldönteni, hogy mit szeretne megvalósítani, hova akar eljutni. A célt neki kell kitűzni és ezért 100%-ban felelőséget is kell vállalnia. Senki nem fogja ebben támogatni, csak magára számíthat.
Aki nem fejlődik az elsorvad, ez  a természet egyik legfontosabb törvénye. 

Régebbi írások

Ki-Kicsoda a takarító szektorban



A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

Üdv a tisztaság világában

Azt gondolom, hogy a takarítás, a társadalmi megítélésétől függetlenül, a világ legszebb szakmái közé tartaozik. Nem csak szép, hanem hasznos is, bár ezt nekünk állandóan ismételgetni kell.  Kétségtelen az is, hogy a szakma 30 - 40 évvel ezelött nem így nézett ki és nem is tudta azt, amit ma tud. Az utobbi 10 évben pedig a fejlődés még erőteljesebb volt, a technológiák rendelkezésre állnak, viszont nagy kérdés, hogy a keresleti piac igényili-e, megfizeti-e öket?
A jövő kétségtelenül, majd minket igazol. Már a jelen is, de ez még nem mindenkiben tudatosult. Alapvetően három dolog szükséges ehhez: 1) a szolgáltató cégekenek fel kell nőni a feladathoz és olyan garanciákat kell, hogy adjanak, ami meggyözi a megrendelőket arról, az ÚJ IDŐK eljöttek. 2) a beszállítói piacnak is alkalmazkodni kell az új helyzezthez és úgy kell megszervezniűk a működésüket, hogy hatékonyan tudják kiszolgálni a szakmát. 3) a megrendelőknek sokkal tudatosabban kell majd tendereztetni és vállogatni, mert amit jelen pillanatban a letöbben csinálnak az a kontraszelekció biztos receptje.

Szakanyag megrendelő























A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!