Szakmai versengés

Szakmai versengés
2022.02.19.

A szakmai versenyek jelentőség túlmutat önmagán a versengésen. A szakmai verseny alapvetően arra világít rá, hogy az adott szakmai társadalom képes magából kitermelni a hősöket és nem egyik napról a másikra gondolkodik.

Természetesen semminek nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani. Ezek a szavazások arra adnak viszonylag pontos válaszokat, hogy a takarító társadalom hogyan értékeli a felvetett témát. A február 15-én posztolt (4 napja) szakmai verseny szavazás a legkevesebb szavazót produkálta (egyelőre), minden szavazás közül. Nyilván egyértelmű, hogy ez nem olyan fontos, vagy sokkal kevesebb embernek fontos. Továbbá akinek fontos, azok viszont megfogalmazhatják véleményüket. Ez a demokrácia lényege.

Természetesen ezen belül meghatározó eredmény, hogy milyen versenyszámok a legnépszerűbbek és milyen rangsor alakul ki. Ezek közül igazán csak az első háromról célszerű beszélni, mert valószínű, hogy a többi szám kapcsán vállalkozó szellemű versenyző sem lenne. Ez a helyzet, nincs mit szépíteni.

A legmenőbb versenyszám, egyelőre az ablaktisztítás. 28 szavazat és azzal ki is egyeznék, ha a fele jelentkezne is egy versenyre. Ilyen versenyt a Horvát Éva (UNGER) szervezett először még több mint 20 ével ezelőtt és nagyon népszerű volt. Ablaktisztítás tekintetében van nemzetközi verseny is, tehát az gondolom, hogy ez mindenképpen egy olyan út, amin érdemes lenne elindulni. Vannak ezzel kapcsolatban előre lépések is, és ha minden jól megy hamarosan lesz egy multifunkcionális ablak-tisztító pályánk is, a részben kielégíti a nemzetközi követelményeket, de annál többet is kínál.

Nem sok szavazattal, (4) lemaradva áll a Clean Europe verseny egytárcsás + vízszívó páros versenyszáma, amit ezúttal dupla pályán hirdettem meg. 24 szavazat és itt is elégedett lennék, ha vele ennyi versenyző lenne. A versenyszám a dupla területen lényegesebben látványos lehet és ott már mód nyílik majd modellezni más élethelyzeteket is.

A szavazatok tekintetében a harmadik helyen áll az iMop versenyszám, ami egy újdonság lenne és az is sokat mondó, hogy a nyirkos törlést meg is előzte. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Nyugat-Európában már jól tapintható az a trend, hogy az iMop gép kezdi kiszorítani a kétvödrös rendszert. Mivel ennek a gépnek két korszakalkotó előnye van, azon kívül, hogy minőségben is veri a nyirkos feltörlést, a versenyek is kell erre reflektálnia. A két előny az alacsony víz vagy oldatfelhasználás és a másik a sebesség.

Itt állunk jelenleg. Hajrá előre.

Vissza

Az ÖNKÉPZÉS az egyetlen megoldás

Ha valaki takarításra adja a fejét, ne gondollja, hogy képes lesz hosszú távon előre jutni, ha nem fejlődik szakmailag. Ugyanakkor a fejlődést nem igazán támogatja sem a munkadó, sem az állam és a piac is úgy van vele, hogy olyan keveset költ a takarításra, amilyen keveset csak lehet.
Ebben a kétes helyzetben a személynek kell eldönteni, hogy mit szeretne megvalósítani, hova akar eljutni. A célt neki kell kitűzni és ezért 100%-ban felelőséget is kell vállalnia. Senki nem fogja ebben támogatni, csak magára számíthat.
Aki nem fejlődik az elsorvad, ez  a természet egyik legfontosabb törvénye. 

Régebbi írások

Ki-Kicsoda a takarító szektorban



A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

Üdv a tisztaság világában

Azt gondolom, hogy a takarítás, a társadalmi megítélésétől függetlenül, a világ legszebb szakmái közé tartaozik. Nem csak szép, hanem hasznos is, bár ezt nekünk állandóan ismételgetni kell.  Kétségtelen az is, hogy a szakma 30 - 40 évvel ezelött nem így nézett ki és nem is tudta azt, amit ma tud. Az utobbi 10 évben pedig a fejlődés még erőteljesebb volt, a technológiák rendelkezésre állnak, viszont nagy kérdés, hogy a keresleti piac igényili-e, megfizeti-e öket?
A jövő kétségtelenül, majd minket igazol. Már a jelen is, de ez még nem mindenkiben tudatosult. Alapvetően három dolog szükséges ehhez: 1) a szolgáltató cégekenek fel kell nőni a feladathoz és olyan garanciákat kell, hogy adjanak, ami meggyözi a megrendelőket arról, az ÚJ IDŐK eljöttek. 2) a beszállítói piacnak is alkalmazkodni kell az új helyzezthez és úgy kell megszervezniűk a működésüket, hogy hatékonyan tudják kiszolgálni a szakmát. 3) a megrendelőknek sokkal tudatosabban kell majd tendereztetni és vállogatni, mert amit jelen pillanatban a letöbben csinálnak az a kontraszelekció biztos receptje.

Szakanyag megrendelő





























A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!