SZAKMAI NAP ÉS VERSENY (6. levél)

SZAKMAI NAP ÉS VERSENY (6. levél)
2022.05.02.

A kampány múlt hét csütörtökön indult és ez azóta a hatodik bejegyzés. A visszajelzések jók, de tisztán kell látni, hogy egy ilyen rendezvény akkor lesz sikeres, ha valamit meg tudunk mutatni a társadalomnak. Sok minden készítettünk elő 2020 májusától mostanig, tehát úgy is tekinthetjük, hogy most van a második születésnapunk.

Két éves az FB ÖNKÉPZŐ KLUB zárt csoport. A két éve alatt majdnem elértük az 1400 tagot és az aktivitás is egészen szépnek mutatkozik, mert a tagság 10% különlegesen aktívnak mutatkozik 30 – 40% olvassa a híreket és többé kevésbé tisztában is van az eseményekkel és kb. 50% nem tudjuk, hogy pontosan miért csatlakozott, mert minimális aktivitást mutat.

Ez egyébként természetes, jelenleg nem is várunk többet. Az következő előrelépés a SZAKMAI NAP ÉS VERESENY eseményt követően lesz. Addig lezajlik minden jogi és adminisztratív előkészítés és az egyesület immár hivatalos keretek között megkezdi működését.

Alapvető célunk!

Ebben a hónapban egy meghatározó célunk van, összerakni egy sikeres fórumot, ahol találkoznak a szakma azon kiviselői, aki szakemberi szemszögből nézik a takarítást. Miért fontos ez? Azért mert jelenleg van egy egyesületünk, a MATISZ, ami a takarító és takarítási termékeket forgalmazó cégeket tömöríti és nagyon nagy szükség van egy olyan egyesületre, aki a szakemberek oldaláról látja a világot.

Amikor pedig úgy általában szakemberekről beszélek akkor ez alatt értem a nagy takarítói társadalmat, akik közül van, aki tényleg szakember, van, aki azzá szeretne válni és nyilván vannak olyanok is, akiket ez a dolog nem izgat fel. Utóbbiak a napszámosok, mi velük nem foglalkozunk.

Tehát az alapvető cél az, hogy teremtsük meg a lehetőséget arra, hogy aki akar, szakember lehessen, és aki pedig tovább akar fejlődni, az azzá válhasson, amin csak szeretne. Határ a csillagos ég.

Tehát aki komolyan gondolja, hogy fejlődni akar, azt várja a SZAKMAI NAP ÉS VERSENY.

Részletek és jelentkezés itt!

Vissza

Az ÖNKÉPZÉS az egyetlen megoldás

Ha valaki takarításra adja a fejét, ne gondollja, hogy képes lesz hosszú távon előre jutni, ha nem fejlődik szakmailag. Ugyanakkor a fejlődést nem igazán támogatja sem a munkadó, sem az állam és a piac is úgy van vele, hogy olyan keveset költ a takarításra, amilyen keveset csak lehet.
Ebben a kétes helyzetben a személynek kell eldönteni, hogy mit szeretne megvalósítani, hova akar eljutni. A célt neki kell kitűzni és ezért 100%-ban felelőséget is kell vállalnia. Senki nem fogja ebben támogatni, csak magára számíthat.
Aki nem fejlődik az elsorvad, ez  a természet egyik legfontosabb törvénye. 

Régebbi írások

Ki-Kicsoda a takarító szektorban






A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

Üdv a tisztaság világában

Azt gondolom, hogy a takarítás, a társadalmi megítélésétől függetlenül, a világ legszebb szakmái közé tartaozik. Nem csak szép, hanem hasznos is, bár ezt nekünk állandóan ismételgetni kell.  Kétségtelen az is, hogy a szakma 30 - 40 évvel ezelött nem így nézett ki és nem is tudta azt, amit ma tud. Az utobbi 10 évben pedig a fejlődés még erőteljesebb volt, a technológiák rendelkezésre állnak, viszont nagy kérdés, hogy a keresleti piac igényili-e, megfizeti-e öket?
A jövő kétségtelenül, majd minket igazol. Már a jelen is, de ez még nem mindenkiben tudatosult. Alapvetően három dolog szükséges ehhez: 1) a szolgáltató cégekenek fel kell nőni a feladathoz és olyan garanciákat kell, hogy adjanak, ami meggyözi a megrendelőket arról, az ÚJ IDŐK eljöttek. 2) a beszállítói piacnak is alkalmazkodni kell az új helyzezthez és úgy kell megszervezniűk a működésüket, hogy hatékonyan tudják kiszolgálni a szakmát. 3) a megrendelőknek sokkal tudatosabban kell majd tendereztetni és vállogatni, mert amit jelen pillanatban a letöbben csinálnak az a kontraszelekció biztos receptje.

Szakanyag megrendelő































A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!