A nosztalgia igazából az ifjúságnak szól és nem az akkori rendszernek.  Én 1963-ban születtem és a Ceausescu diktatúrában éltem le fiatal éveimet, de abból a 80-as évekig nem sokat leginkább semmit nem vettem tudomásul.

Volt nekem egy nagyapám, akinek több mint 20 magazin járt az „Élet és tudomány”-tól a „Nimrod”-ig és az „Autó motor”-tól az „IPM”-ig. Szóval az öreg ellátott engem alternatív információkkal, nem szorultam és semmi másra, örültem, ha átrágom magam azokon a cikken, amiket nekem kijelölt. Emeltet volt egy nagy könyvtára is, mi kellett volna még?

A május 1 azonban egy érdekes dolog volt. Az ténylegesen és a szó szoros értelmében is a munkások ünnepe volt. Ugyanakkor az is nagyon érdekes volt, hogy ehhez minden infrastruktúra adott volt. Romániában nem mindenhol, de Marosvásárhelyen vizes, erdei, kulturális és sok féle kikapcsolódási lehetőség és május 1 a nyár kezdete volt.

Ma, amikor már több mint 30 éve kormányoktól függetlenül feudális rendszerű vadkapitalizmusban (eredeti tőkefelhalmozás) élünk, a május 1 fogalma elég rendesen megkopott. Pedig munkások ma is vannak, csak valahogy ez már őket sem hatja meg gondolat, hogy értékeljük önmagukat.

Egy hónap múlva május 30-án lesz egy különleges rendezvényünk, és ha a dolgok terveink szerint alakulnak, akkor egészen más, egy emésszen új helyzet áll majd elő szakmai fejlesztés fronton. Mondhatnánk az is, hogy egy forradalom van előkészülőben és mondhatnánk azt is, hogy néhány hónap múlva már rá sem ismernénk sem magunkra sem a régi helyzetre. Mondhatnánk azt is, hogy most úgy látszik, talán megoldható a takarító társadalom képzése, de nem mondjuk és én sem mondom!

A helyzet ugyanis az, hogy a jelenleg durván 40 000 takarító alkalmazott (a hivatalos statisztikák szerint) és durván a 20 – 25 vagy 30 000 vállalkozó, akik közül nem mindenki igazai vállalkozó (csak kényszer), jelen pillanatban nem igazán rendelkezik világos céllal arra vonatkozóan, hogy belátható időn belül társadalmilag is elismert szakember legyen.

Általában a stratégiai gondolkodásra egyszerűen nincs idő. Mindenki széthajtja magát és egy nem képes megállni egy pillanatra és elgondolkodni.

Vajon jó-e ez az irány?

Félreértés ne essék, nem arról szól a történet, hogy a szakma nem lenne képes az alapvető feladatok megoldására. Sokkal inkább arról van szó, hogy a szakma annyira heterogén, hogy óhatatlanul is újra és újra felbukkannak negatív állapotok, a pancser emberek és a kegyetlenül teljesíthetetlen vállalások. Ezeket pedig a társadalom rendkívül rosszul éli meg és, ahogy az elemzők mondják, előre beárazza. Vagyis a látszólagos hatékonyatlanság egyik meghatározó oka, a relatíve alulértékelt és ezért is alulárazott szolgáltatok.

Nem tudom, hogy értjük-e pontosan. A helyzet egy kicsit hasonlít az egyszeri orvos esetére, amikor az illető olyan betegeket akart meggyógyítani, akik azt hitték, hogy egészségesek!

Nyilván, talán nincs ekkora baj, azért az, egészen kristálytisztán látszik (az ÖNKÉPZŐ FB csoport bejegyzéseiben), hogy sok a szakmai hiányosság és még több a bizonytalanság. Azonban az jó, hogy ezt az emberek felvállalják, őszintén megosztják, hogy valamiben nincs tapasztalatuk és tanácsot kérnek. Továbbá az is jól látszik, és ez rendkívül örömteli, hogy vannak olyanok is, akik segítenek, vagy legalábbis próbálnak. Szerintem ez a párbeszéd nélkülözhetetlen a szakma fejlődéséhez.

Amire pedig kifejezetten büszke vagyok, hogy az elmúlt másfél évben nem született egy olyan bejegyzés, sem ami nem vállalható.

Nem minden megközelítés volt tökéletes és nem minden megoldási javaslat ígért 100%-ot, de egy sem volt vállalhatatlan.

Az gondolom, hogy eljött az ideje, hogy szintet lépjünk

Május 30-án rendezünk egy szakmai napot és ez a nap nem lesz egy akármilyen nap. Mert, hogy ez a nap egy kicsit konferencia, egy kicsit képzés és közben elméleti és gyakorlati verseny is lesz. Legalábbis a tervek szerint.

Most már csak az a kérdés, hogy vevők vagytok-e rá?