
"ÚJ SZAKMA SZÜLETIK"
A szakirodalom alapvető fontosságú egy szakma életében. Továbbá meghatározó kérdés az is, hogy a tudás ne csak a vezetők fejében legyen meg, hanem a végrehajtók is birtokolják. Ez …
A személyi minősítés kérdésköre fontos dolog és bár most még az út elején járunk, fontos, hogy kemény alapokra helyezzük a rendszert. Nemzetközi szinten ez úgy megy, hogy különböző szervezetek jegyzik a szakembereket és szakmai tevékenységüket kreditpontokkal jutalmazzák.
A mi esetünkben az ÖNKÉPZŐ FB csoport egy ilyen szervezet, ami a rendszer jóvoltából követni tudja, hogy az utolsó 28 napban ki mennyire volt aktív a csoportban és ebből az első 10 személyt meg is tudja jeleníteni egy listában. Ezt a listát csak a csoportot kezelő admin látja, de idéntől minden hónap utolsó napján közzé teszem.
Mire jó ez a rendszer?
Először, is mint önképző közösség alapvető kérdés, hogy ki mennyire aktív.
Az FB rendszere három dolgot vesz figyelembe: 1) Posztok száma, 2) Kommentek száma és 3) Minősítések száma. Ebből a háromból egy algoritmus szerint csinál egy rangsort. Értelemszerűen a legtöbbet egy poszt év, aztán a komment és végül az egyszerű véleménynyilvánítás. Tehát az most látszik is, hogy a 10-es listára csak olyanok kerültek fel, akiknek legalább egy posztjuk volt.
Tehát ez egy verseny. Aminek a lényege, hogy ösztönözze a tagokat, hogy aktívak legyenek. Mindenki nem nyerhet, de az első 10 fő, aki itt megjelenik a listában, azt megilleti 1 Kreditpont a KI KICSODA RENDSZERÉBEN.
Minőségirányítás
Nyilván a rendszer nem elemzi a posztok minőségét, tehát bármilyen poszt játszana a rendszerbe, ha az admin nem figyelné az eseményeket. Tehát itt vagyok én és kegyetlenül törlőm a nem releváns posztokat, annak érdekében, hogy ez egy fair play verseny legyen.
Fontos szempont, hogy az FB a lekért adatokat mindig az elmúlt 28 napra számolja ki, tehát, ha ezeket, rangsorokat, csak mindig a hónap végén kérnénk, le akkor lennének napok, amik nem esnek bele a számításba. Ezért az optimális az lenne, hogy pontosan 28 naponként kérnénk le az adatokat. Ez azért nehezen valósítható meg, tehát amit meg tudok ígérni, hogy mindig 28 napon belül lesz a lekérés. Ez azt is jelenti, hogy a legaktívabbak, még aktívabbnak fognak látszani, de ez még mindig kedvezőbb annál, mintha valakinek posztja kimaradna a számításból.
Fontos az is, hogy a frissítések az FB rendszerében le vannak maradva 1 vagy 2 nappal, a lekérés napszakának függvényében.
Szinergiák
A későbbiekben fontos lépés lehet, hogy ezeket a kreditpontokat más szervezetek is elismerik-e. Például a MATISZ is nyilvántart egy kreditrendszert, ami ahhoz kell, hogy a szakértők évről, évre minősülhessenek. Az már csak részletkérdés, hogy adott krediteket ebben a rendszerben majd milyen „árfolyamon” ismernek el. Nyilván minden elsősorban attól függ, hogy milyen értéket képvisel majd ez a rendszer.
Mi a cél?
Gondolom, hogy mostanra már világos, az ÖNKÉPZŐ KLUB ereje abban van, hogy a tag publikálja a meglátásait és ezt a többi tag kommentezi vagy tetszést/nem tetszést fejezi ki. Továbbá publikációnak számít az is, ha valaki létrehoz egy posztot, hogy kérdezzen a tagtársaitól. Lelehetnek referencia posztok is, amelyben a tag megosztja legújabb munkáját, amire büszke. Poszt lehet az is, ha valaki olyan filmet, írást posztol, ami népszerűsít eszközt, gépet, de csak abban az esetben, ha annak van valamilyen szakmai tudás, képesség, megoldás, vagyis tanulható tartalma. Ha ez csak egy egyszerű reklám, akkor azt majd én posztolom (megállapodás szerint), mert az admin nincs benne ebben a versenyben.
Tehát mindent összefoglalva megkezdjük a személyi minősítés gyakorlatba való ültetését és ezzel azt a bizonyos felzárkózást.
A szakirodalom alapvető fontosságú egy szakma életében. Továbbá meghatározó kérdés az is, hogy a tudás ne csak a vezetők fejében legyen meg, hanem a végrehajtók is birtokolják. Ez …
Boldog Új Évet kívánok mindenkinek innen a számítógép mellől és majd a délelőtt adásból is. Ugyanis ma az MTV1-en a Családbarát Magazinban lesz a szereplés. A téma a …
Mit kezdjünk a szakmai szintekkel és a fizetési kategóriákkal? A válasz nem egyszerű, ezért meghatároztam ezzel kapcsolatban 10 fogalmat, amit majd még ki kéne bővítenünk, de közben …
Miközben készülök a január 29-re szervezett továbbképzőre egyre több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy miképpen is tudná konkrét eredményre fordítani a marketing elméletet a …
A fejlesztés a sikeres jövő záloga. Sokat beszélünk arról, hogy mit lehet és kell változtatni, fejleszteni és mindig az tűnik a legerősebb korlátnak, hogy a megrendelők nem fizetik meg …
A RENESZÁNSZ 2.0 elindult, és emellett két új tréninget is meghirdettem: a régi-új FELÜLETSPECIALISTA 40 órában és az új TISZTASÁGTERVEZŐ 16 órában. Mindkettőben vannak új …
A takarító ember 100 éve még cseléd volt, a takarító cég pedig egy egyszerű közvetítő. 100 éve a cselédek döntő többsége fiatal volt, ma az átlagéletkor, a takarító szektorban …
Az, hogy legyen a takarítási szolgáltatoknak egy szabványos költségvetés rendszere már sokkal korábban megfogalmazódott, mint, hogy felkértek volna az első szakértői feladatra. Akkor …
Igén különleges biztonsági intézkedések mellett tartja meg éves szakmai napját és kongresszusát az osztrák MŰEMLÉK-, HOMLOKZAT- és ÉPÜLETTISZTÍTÓ szakma. Az esemény sok féle …
Akik már regisztráltak láthatják ezt a bejegyzést. Magamnak is, de nyilván számotokra is fontos, hogy a tudás leírása terén mit érhetünk el 2013-as évben. Az új honlap sok …
Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy most elérkezett az, az idő amikor lehetőséget kapunk megmutatni, hogy mit tudunk. A kerekasztal 2 súlyos témát kell, hogy kezeljen: továbblépés a TOD …
22-én az Országgyűlés elfogadta az új Közbeszerzési Törvényt. Ki tudja hányadik módosítás és nincs vége. Azonban ezúttal van benne néhány egészen meglepően jó dolog. Ebből egy …
A blog nagy előnye, hogy minden cikk megnyitás száma látszik. Ennek megfelelően azt gondoltam, hogy hetente készítek egy statisztikát, hogy miképpen áll a cikkek kéthetes olvasottsága. …
Azt gondolom, hogy az alapvető modell hibás. Minden iparágban a megrendelő és a megbízó között ott vannak a szakértők. A takarítóiparban ez még nem alakult ki, azonban 2017-ben …
Szerintem bárki bármit mond, minden problémánk alapja, hogy a kevés tudás van a piacon. Ennek okán aztán sok rossz döntés. Aminek eredménye a jelenlegi helyzet, és amiből egy kiút van. …
Honlapunk cookie-kat használ, hogy a honlapunkon tett lépéseiről statisztikákat készíthessünk. Ha tovább használja honlapunkat, azzal hozzájárul a cookie-k használatához. Ezzel a tevékenységünkkel mi nem tudjuk Önt személyesen beazonosítani.