Mit hozhat ez a hét?

Mit hozhat ez a hét?
2021.05.17.

Ahogy közeledünk az év feléhez egyre jobban rajzolódnak ki ennek az évnek a nagy eredményei. Ez most a 20-ik hét és legkésőbb a 23-ik héten mindennek készen kell lenni ahhoz, hogy meghatározhassunk a 2021-es év második felét.

Azt gondolom, hogy gyógyulni az tud a leggyorsabban, aki tudomásul veszi, hogy beteg. Tehát ennek az évnek a legfontosabb sarokköve, hogy a kritikus tömeg elhiszi-e, hogy minden problémán forrása az, hogy nem tudunk eleget a világról, a piacról és még a szakmánkról sem. A mondás itt is igaz: sokat tudunk, de nem eleget.

Ha ezt elfogadjuk, akkor pontosan és tisztán rajzolódnak ki a célok. Első dolog tehát elkezdeni számba venni a tudást. Itt egy alapvető kérdés, hogy egy dolog a kollektíven kiérlelt tudásmennyiség és egy másik, hogy ez kiben és miként van meg? Nem akarok most még minősítéssel foglalkozni, az ma még leginkább egyéni belátás. Amit én szeretnék, hogy vegyük, számba mit kéne, hogy tudjunk ahhoz, hogy megfelelő szakmapolitikai stratégiát alkossunk.

Tehát ezen a héten 2 dologra kell koncentrálni:

Az egyik az EXPLAIN (Értelmező/magyarázó) szótár piacra léptetése és beintegrálása az önképző mozgalomba. Itt fontos kérdés, hogy a projekt már nemzetközivé vált, és már nem csak egy értelmező szótárról beszélünk, hanem egy olyan feladatról, aminek célja, hogy a tudás felmérése és rögzítése világviszonylatban valósuljon meg.

A másik, az ÖTE (Önképző Takarítói Egyesület) ami valójában egy olyan fórum lenne, ami megteremti a lehetőséget a szakmán belüli együttműködésre. Eredménye ennek akkor lesz, ha a második félévben a Tematikus alapszervezetek rendszere a legkritikusabb kérdéseket felveti és megtalálja a kritikus tömeget, ahhoz, hogy érdemi munka indulhasson.  

A második félévnek tehát két alapköve van, és remélem, ezeket megfelelően és stabilan el tudjuk helyezni. Erre kell majd építkezni a következő években.

Vissza

Az ÖNKÉPZÉS az egyetlen megoldás

Ha valaki takarításra adja a fejét, ne gondollja, hogy képes lesz hosszú távon előre jutni, ha nem fejlődik szakmailag. Ugyanakkor a fejlődést nem igazán támogatja sem a munkadó, sem az állam és a piac is úgy van vele, hogy olyan keveset költ a takarításra, amilyen keveset csak lehet.
Ebben a kétes helyzetben a személynek kell eldönteni, hogy mit szeretne megvalósítani, hova akar eljutni. A célt neki kell kitűzni és ezért 100%-ban felelőséget is kell vállalnia. Senki nem fogja ebben támogatni, csak magára számíthat.
Aki nem fejlődik az elsorvad, ez  a természet egyik legfontosabb törvénye. 

Régebbi írások

Ki-Kicsoda a takarító szektorban



A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

Üdv a tisztaság világában

Azt gondolom, hogy a takarítás, a társadalmi megítélésétől függetlenül, a világ legszebb szakmái közé tartaozik. Nem csak szép, hanem hasznos is, bár ezt nekünk állandóan ismételgetni kell.  Kétségtelen az is, hogy a szakma 30 - 40 évvel ezelött nem így nézett ki és nem is tudta azt, amit ma tud. Az utobbi 10 évben pedig a fejlődés még erőteljesebb volt, a technológiák rendelkezésre állnak, viszont nagy kérdés, hogy a keresleti piac igényili-e, megfizeti-e öket?
A jövő kétségtelenül, majd minket igazol. Már a jelen is, de ez még nem mindenkiben tudatosult. Alapvetően három dolog szükséges ehhez: 1) a szolgáltató cégekenek fel kell nőni a feladathoz és olyan garanciákat kell, hogy adjanak, ami meggyözi a megrendelőket arról, az ÚJ IDŐK eljöttek. 2) a beszállítói piacnak is alkalmazkodni kell az új helyzezthez és úgy kell megszervezniűk a működésüket, hogy hatékonyan tudják kiszolgálni a szakmát. 3) a megrendelőknek sokkal tudatosabban kell majd tendereztetni és vállogatni, mert amit jelen pillanatban a letöbben csinálnak az a kontraszelekció biztos receptje.

Szakanyag megrendelő





























A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!