Kellősítés

Kellősítés
2020.10.17.

Mostanában többször is előkerült ez a különleges szó. Sokan nem értik, vagy érteni vélik, nem tudnak vele, mint kezdeni. Pedig ez egy fontos szakszó, ami nem csak egy szakmai fogalmat jelent, hanem egy teljes technológiai osztályt is jelöl. Mindezeknek pedig nem utolsó sorban a környezetvédelem szempontjából van óriási jelentősége.

A kellősítés, olyan eljárás, amikor tapadó szennyeződést egy lépésben nem tapadóvá teszünk, pusztán fizikai hatások segítségével és kémiai hatások alkalmazása nélkül. A kellősítés jellemzően az EGYES SZÁMÚ ARANYLÉPÉS és a II. technológiai osztály. Ide tartozik a kaparás, roncsolás, csiszolás, polírozás és még a felitatás is.

A kellősítés kézi eljárásai az INTÉZMÉNYTAKARÍTÓ, míg a gépi eljárások a SZAKMUNKÁS szint eljárásai. Ezek részletesen ki vannak fejtve mindkét jegyzet, VI. fejezetében.

Vissza

Az ÖNKÉPZÉS az egyetlen megoldás

Ha valaki takarításra adja a fejét, ne gondollja, hogy képes lesz hosszú távon előre jutni, ha nem fejlődik szakmailag. Ugyanakkor a fejlődést nem igazán támogatja sem a munkadó, sem az állam és a piac is úgy van vele, hogy olyan keveset költ a takarításra, amilyen keveset csak lehet.
Ebben a kétes helyzetben a személynek kell eldönteni, hogy mit szeretne megvalósítani, hova akar eljutni. A célt neki kell kitűzni és ezért 100%-ban felelőséget is kell vállalnia. Senki nem fogja ebben támogatni, csak magára számíthat.
Aki nem fejlődik az elsorvad, ez  a természet egyik legfontosabb törvénye. 

Régebbi írások

Ki-Kicsoda a takarító szektorban



A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

Üdv a tisztaság világában

Azt gondolom, hogy a takarítás, a társadalmi megítélésétől függetlenül, a világ legszebb szakmái közé tartaozik. Nem csak szép, hanem hasznos is, bár ezt nekünk állandóan ismételgetni kell.  Kétségtelen az is, hogy a szakma 30 - 40 évvel ezelött nem így nézett ki és nem is tudta azt, amit ma tud. Az utobbi 10 évben pedig a fejlődés még erőteljesebb volt, a technológiák rendelkezésre állnak, viszont nagy kérdés, hogy a keresleti piac igényili-e, megfizeti-e öket?
A jövő kétségtelenül, majd minket igazol. Már a jelen is, de ez még nem mindenkiben tudatosult. Alapvetően három dolog szükséges ehhez: 1) a szolgáltató cégekenek fel kell nőni a feladathoz és olyan garanciákat kell, hogy adjanak, ami meggyözi a megrendelőket arról, az ÚJ IDŐK eljöttek. 2) a beszállítói piacnak is alkalmazkodni kell az új helyzezthez és úgy kell megszervezniűk a működésüket, hogy hatékonyan tudják kiszolgálni a szakmát. 3) a megrendelőknek sokkal tudatosabban kell majd tendereztetni és vállogatni, mert amit jelen pillanatban a letöbben csinálnak az a kontraszelekció biztos receptje.

Szakanyag megrendelő























A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!