Februári programok

Februári programok
2022.01.19.

Minden jel szerint mozgalmas februárnak nézünk elébe. Indul az új rendszerű SZOLGÁLTATÁSVEZETŐ, indulnak a megrendelői képzések, folytatódik a SZAKMUNKÁS és a FELÜLETSPECIALISTA illetve ebben a hónapban is lesz on-line kerekasztal.

Azonban mielőtt még tovább lépnénk, a sokat ígérő februárra, itt van még a január második fele.

20-án Nemzetközi szakmai nap, az MULTI-TIM szervezésében itt lesznek Holland barátaink és elmerülünk a rezgő- és orbitális gépek világába.

Ami pedig szintén rendkívül fontos, hogy 27-én indul az ON-LINE KEREKASZAL sorozat.

A SZOLGÁLTATÁSVEZETŐ januárban nem indul el, mert egy kicsit túlterhelődtünk, viszont február 3-án indul és csütörtökönként lesz hetente egyszer. A februári hónapban csak on-line leszünk és márciusban már lesz of line találkozásunk is.

Visszatérve a fontos eseményre, mármint az ON-LINE kerekasztalra

Az első téma: A SZAKMA-SPECIFUKUS SZABÁLYOZÁS kérdésköre. Miért fontos, ez a téma? Hát először is, kevesen tudják, és még kevesen gondolják, hogy az igazi problémánk valójába az, hogy elsősorban nem a szakma alacsony társadalmi megítélése a probléma, hanem a szakma résztvevőinek, szakmai öntudatának hiánya. A kerekasztal témája annak a bemutatása, hogy általában ott, ahol van szakmai öntudat milyen szabályozási elemek vannak. Ezekhez képest mi nem lemaradva vagyunk, hanem egy másik úton. Ami alapvetően azt jelenti, hogy ha így folytatjuk, mi, soha a büdös életbe nem érjük utol Ausztriát vagy Német országot. Itt jelentkezhetsz!

FEBRUÁR

A február újdonsága a megrendelői képzés elindítása.

Vissza

Az ÖNKÉPZÉS az egyetlen megoldás

Ha valaki takarításra adja a fejét, ne gondollja, hogy képes lesz hosszú távon előre jutni, ha nem fejlődik szakmailag. Ugyanakkor a fejlődést nem igazán támogatja sem a munkadó, sem az állam és a piac is úgy van vele, hogy olyan keveset költ a takarításra, amilyen keveset csak lehet.
Ebben a kétes helyzetben a személynek kell eldönteni, hogy mit szeretne megvalósítani, hova akar eljutni. A célt neki kell kitűzni és ezért 100%-ban felelőséget is kell vállalnia. Senki nem fogja ebben támogatni, csak magára számíthat.
Aki nem fejlődik az elsorvad, ez  a természet egyik legfontosabb törvénye. 

Régebbi írások

Ki-Kicsoda a takarító szektorban



A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

Üdv a tisztaság világában

Azt gondolom, hogy a takarítás, a társadalmi megítélésétől függetlenül, a világ legszebb szakmái közé tartaozik. Nem csak szép, hanem hasznos is, bár ezt nekünk állandóan ismételgetni kell.  Kétségtelen az is, hogy a szakma 30 - 40 évvel ezelött nem így nézett ki és nem is tudta azt, amit ma tud. Az utobbi 10 évben pedig a fejlődés még erőteljesebb volt, a technológiák rendelkezésre állnak, viszont nagy kérdés, hogy a keresleti piac igényili-e, megfizeti-e öket?
A jövő kétségtelenül, majd minket igazol. Már a jelen is, de ez még nem mindenkiben tudatosult. Alapvetően három dolog szükséges ehhez: 1) a szolgáltató cégekenek fel kell nőni a feladathoz és olyan garanciákat kell, hogy adjanak, ami meggyözi a megrendelőket arról, az ÚJ IDŐK eljöttek. 2) a beszállítói piacnak is alkalmazkodni kell az új helyzezthez és úgy kell megszervezniűk a működésüket, hogy hatékonyan tudják kiszolgálni a szakmát. 3) a megrendelőknek sokkal tudatosabban kell majd tendereztetni és vállogatni, mert amit jelen pillanatban a letöbben csinálnak az a kontraszelekció biztos receptje.

Szakanyag megrendelő





























A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!