Ez a harmadik cikk és onnan indultuk, hogy pontosan 100 éve a cseléd, valójában a mai takarítók ősanyja még kvázi rabszolga volt. Fontos megemlíteni azonban, hogy az 1907-megalkotott cselédtörvény már egy továbbfejlesztett változata volt egy 1976-ban megjelent törvénynek.

Ne felejtsük el ekkor még az első és a második világháborúk előtt vagyunk, és mondhatjuk úgy is, hogy a középkor végén. A második világháborút követően már elvileg nem voltak urak és cselédek, tehát törvényre sem volt szükség. Ebben az 50 évben nagyot fordul a világ és nagyon sok minden megváltozott. Kelet és Nyugat Európa más-más pályán mozgott az elmúlt 70 évben és a lemaradásunk sajnos nem évtizedekbe, hanem évszázadokba mérhető.

Erre jön most 2020 nyomora, ami elveszi a takarító szakmától az EUROPASS lehetőségét, ami megszünteti még a lehetőségét is annak, hogy a szakma szabályozott legyen, szakképzéshez kötött legyen. Itt vagyunk 100 év után, ahol a part szakad.

Ugyanakkor persze az is látszik, hogy a takarítócég vezetők érdekei inkább a rabszolgatartó rendszer fenntartása felé húznak. Ebben az utolsó 15 évben nagyon kevesen éltek a lehetőséggel és még kevesebben lobbiztak azért, hogy a szolgáltatásnak legyen piacra jutási küszöbe. Magyarul legyen egy szakmai színvonal, ami alatt nem lehessen megjelenni a piacon.

Ez azonban nagy munkával járt volna, a rabszolga kereskedés egyszerűbbnek látszott.

Ugyanakkor persze a kettőn áll a vásár. A takarító munkavállalók is mintha valami rózsaszín (van, aki fekete) ködben élnének, fogalmuk sincs, mi történik körülöttük, merre halad a világ. A szakmai fejlődésről fogalmuk sincs, azt gondolják, hogy puszta létük felbecsülhetetlen érték.

Ebben a konstellációban az állam nem avatkozik be, elvileg az sem tudja, hogy létezik ez a piac. Nincs érdekképviselet, nincs lobbyerő, tehát nemlétezés és Csipkerózsika állom van. Ha felébredtetek szóljatok.