Cselédsors III.

Cselédsors III.
2020.10.12.

Igen, a takarító szakmára nem is lenne szükség, ha minden bejárat zsilipelve lenne, minden csapból folyó víz lágyítva lenne, nem lenne légszennyezés és nem lenne por, az emberek körültekintően élnének, és kevesebb szemetet generálnának. Ha pedig mindez bekövetkezne, a világűrből akkor is évi több millió tonna por érkezne.

Ez a harmadik cikk és onnan indultuk, hogy pontosan 100 éve a cseléd, valójában a mai takarítók ősanyja még kvázi rabszolga volt. Fontos megemlíteni azonban, hogy az 1907-megalkotott cselédtörvény már egy továbbfejlesztett változata volt egy 1976-ban megjelent törvénynek.

Ne felejtsük el ekkor még az első és a második világháborúk előtt vagyunk, és mondhatjuk úgy is, hogy a középkor végén. A második világháborút követően már elvileg nem voltak urak és cselédek, tehát törvényre sem volt szükség. Ebben az 50 évben nagyot fordul a világ és nagyon sok minden megváltozott. Kelet és Nyugat Európa más-más pályán mozgott az elmúlt 70 évben és a lemaradásunk sajnos nem évtizedekbe, hanem évszázadokba mérhető.

Erre jön most 2020 nyomora, ami elveszi a takarító szakmától az EUROPASS lehetőségét, ami megszünteti még a lehetőségét is annak, hogy a szakma szabályozott legyen, szakképzéshez kötött legyen. Itt vagyunk 100 év után, ahol a part szakad.

Ugyanakkor persze az is látszik, hogy a takarítócég vezetők érdekei inkább a rabszolgatartó rendszer fenntartása felé húznak. Ebben az utolsó 15 évben nagyon kevesen éltek a lehetőséggel és még kevesebben lobbiztak azért, hogy a szolgáltatásnak legyen piacra jutási küszöbe. Magyarul legyen egy szakmai színvonal, ami alatt nem lehessen megjelenni a piacon.

Ez azonban nagy munkával járt volna, a rabszolga kereskedés egyszerűbbnek látszott.

Ugyanakkor persze a kettőn áll a vásár. A takarító munkavállalók is mintha valami rózsaszín (van, aki fekete) ködben élnének, fogalmuk sincs, mi történik körülöttük, merre halad a világ. A szakmai fejlődésről fogalmuk sincs, azt gondolják, hogy puszta létük felbecsülhetetlen érték.

Ebben a konstellációban az állam nem avatkozik be, elvileg az sem tudja, hogy létezik ez a piac. Nincs érdekképviselet, nincs lobbyerő, tehát nemlétezés és Csipkerózsika állom van. Ha felébredtetek szóljatok.

Vissza

Ír nekem, mond el a véleményed!






A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

Az ÖNKÉPZÉS az egyetlen megoldás

Ha valaki takarításra adja a fejét, ne gondollja, hogy képes lesz hosszú távon előre jutni, ha nem fejlődik szakmailag. Ugyanakkor a fejlődést nem igazán támogatja sem a munkadó, sem az állam és a piac is úgy van vele, hogy olyan keveset költ a takarításra, amilyen keveset csak lehet.
Ebben a kétes helyzetben a személynek kell eldönteni, hogy mit szeretne megvalósítani, hova akar eljutni. A célt neki kell kitűzni és ezért 100%-ban felelőséget is kell vállalnia. Senki nem fogja ebben támogatni, csak magára számíthat.
Aki nem fejlődik az elsorvad, ez  a természet egyik legfontosabb törvénye. 

Üdv a tisztaság világában

Azt gondolom, hogy a takarítás, a társadalmi megítélésétől függetlenül, a világ legszebb szakmái közé tartaozik. Nem csak szép, hanem hasznos is, bár ezt nekünk állandóan ismételgetni kell.  Kétségtelen az is, hogy a szakma 30 - 40 évvel ezelött nem így nézett ki és nem is tudta azt, amit ma tud. Az utobbi 10 évben pedig a fejlődés még erőteljesebb volt, a technológiák rendelkezésre állnak, viszont nagy kérdés, hogy a keresleti piac igényili-e, megfizeti-e öket?
A jövő kétségtelenül, majd minket igazol. Már a jelen is, de ez még nem mindenkiben tudatosult. Alapvetően három dolog szükséges ehhez: 1) a szolgáltató cégekenek fel kell nőni a feladathoz és olyan garanciákat kell, hogy adjanak, ami meggyözi a megrendelőket arról, az ÚJ IDŐK eljöttek. 2) a beszállítói piacnak is alkalmazkodni kell az új helyzezthez és úgy kell megszervezniűk a működésüket, hogy hatékonyan tudják kiszolgálni a szakmát. 3) a megrendelőknek sokkal tudatosabban kell majd tendereztetni és vállogatni, mert amit jelen pillanatban a letöbben csinálnak az a kontraszelekció biztos receptje.

Szakanyag megrendelő















A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!