Az EXPLAIN első lépései

Az EXPLAIN első lépései
2021.05.19.

Az ÉRTELMEZŐ ma már egy nemzetközi projekt és a neve EXPLAIN. Pillanatokra vagyunk a megjelenéstől, de a hátérben minden fronton lázas munka folyik. Egyrészt vannak még megoldatlan technikai kérdések, másrészt a Nyelvterületi Rendszergazda pályázat folyik.

A napokban megszületett a Román Nyelvterületi Rendszergazda stratégiai megállapodás és ennek megfelelően a szótár már két nyelven van fejlesztés alatt. A Román partner Combei Napoleon, akit már több mint 20 éve ismerek és abszolút felkészült szakembernek tartom, aki rendkívül alkalmas erre a feladatra.

A rendszer lényege, hogy minden ország inspirálódhat a többi ország értelmező szótárából és természetesen saját értelmező szótárát is megoszthatja a közösséggel. Ennek eredményeképpen össze tudójuk fésülni a világ minden takarítási tudását. Ez lesz majd ott minden takarító zsebében. Ez alapvetően egy több 10 milliós felhasználói tábort jelenthet (néhány éven belül) és ez nagy technikai kihívás is.

A munka tehát beindult és hamarosan élvezhető lesz az eredménye.

Vissza

Ír nekem, mond el a véleményed!






A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

Az ÖNKÉPZÉS az egyetlen megoldás

Ha valaki takarításra adja a fejét, ne gondollja, hogy képes lesz hosszú távon előre jutni, ha nem fejlődik szakmailag. Ugyanakkor a fejlődést nem igazán támogatja sem a munkadó, sem az állam és a piac is úgy van vele, hogy olyan keveset költ a takarításra, amilyen keveset csak lehet.
Ebben a kétes helyzetben a személynek kell eldönteni, hogy mit szeretne megvalósítani, hova akar eljutni. A célt neki kell kitűzni és ezért 100%-ban felelőséget is kell vállalnia. Senki nem fogja ebben támogatni, csak magára számíthat.
Aki nem fejlődik az elsorvad, ez  a természet egyik legfontosabb törvénye. 

Üdv a tisztaság világában

Azt gondolom, hogy a takarítás, a társadalmi megítélésétől függetlenül, a világ legszebb szakmái közé tartaozik. Nem csak szép, hanem hasznos is, bár ezt nekünk állandóan ismételgetni kell.  Kétségtelen az is, hogy a szakma 30 - 40 évvel ezelött nem így nézett ki és nem is tudta azt, amit ma tud. Az utobbi 10 évben pedig a fejlődés még erőteljesebb volt, a technológiák rendelkezésre állnak, viszont nagy kérdés, hogy a keresleti piac igényili-e, megfizeti-e öket?
A jövő kétségtelenül, majd minket igazol. Már a jelen is, de ez még nem mindenkiben tudatosult. Alapvetően három dolog szükséges ehhez: 1) a szolgáltató cégekenek fel kell nőni a feladathoz és olyan garanciákat kell, hogy adjanak, ami meggyözi a megrendelőket arról, az ÚJ IDŐK eljöttek. 2) a beszállítói piacnak is alkalmazkodni kell az új helyzezthez és úgy kell megszervezniűk a működésüket, hogy hatékonyan tudják kiszolgálni a szakmát. 3) a megrendelőknek sokkal tudatosabban kell majd tendereztetni és vállogatni, mert amit jelen pillanatban a letöbben csinálnak az a kontraszelekció biztos receptje.

Szakanyag megrendelő




















A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!
Kapcsolat

+36-70-317-5641

tiborritz@gmail.com

Kövessen minket