Alaptisztításos tanulság (esettanulmány)

Alaptisztításos tanulság (esettanulmány)
2020.10.09.

A hét elején volt egy szakértői feladat egy nem túl szerencsésen kivitelezett alaptisztítással kapcsolatban, ahol aztán nem került védőréteg a felületre és ebből adódóan a problémák összeadódtak. A megrendelő nem igazán akarta megérteni a lényeget, de aztán a végén csak belátta, hogy leginkább saját maga ellensége volt.

Nyilván a kezdő takarító cégvezető örült a 1 500 négyzetméteres munkának és nem erőltette a védőrétegezést. Ami alapvetően igen nagy hiba egy linóleum burkolat esetében, de hát azt szoktuk mondani, hogy a vevőnek mindig igaza van.

Hát, nem minden esetben

Itt is alapvetően a helyzet az volt, hogy az átadás előtti alaptisztítást követően a házba való beköltözés olyan mértékben rontotta le a linóleum állapotát, hogy a közös képviselő és a lakok nagy része is szó szerint kétségbe esett.

Nyilván azt senki nem tudta, sem a kivitelező, sem a takarító és a megrendelő meg pláne, hogy a linóleumra alapozás nélkül nem engedhető rá a forgalom. A linóleum fektetését követően rögtőn el kell végezni az alapozást, különben az építés közben szennyeződések igen sok kárt fognak tenni benne.

Az alapozás nem történt meg a linóleum, a fektetés követően még 2 hónapnyi építkezés alatt egész rendesen elszenynezödött, amire aztán rendeltek egy alaptisztítást. Ezen az alaptisztított linóleumon, amit nem alapoztak és nem védőrétegeztek megindult a beköltözés (150 lakás) és rövid idő alatt a helyzet egészen drámaivá vált.

Hab a tortán, hogy még volt egy másik nagy hiba is

Definíció szerint az alaptisztítás során a nem tapadó szennyeződések eltávolítását követően, a letapadt szennyeződéseknek megfelelően higított alaptisztítószert visznek fel a felületre, amelyet a megfelelő reakcióidő és mechanikus hatás alkalmazását követően – pH méréssel igazoltan – maradéktalanul eltávolítanak a feloldott szennyeződésekkel együtt erre alkalmas kézi eszközökkel, vagy gépekkel. 

Igen, csak, hogy a linóleum már annyira szennyezett volt, hogy az első alaptisztítás nem sikerült. Ekkor a kezdő vállalkozó, okos forgalmazói tanácsra egy lúgosabb (pH 13) alaptisztítóval próbálkozott, ami látszólag meg is hozta az eredményt, de egyben járulékos károkat is okozott. Ami azért valamilyen szinten kezelhető lett volna az alapozással, de a kilúgozott felületet ott hagyták és megindult a beköltözés.

Az alaptisztítás kivitelezésére a mai technika számtalan lehetőséget és formát kínál. Így bizonyos esetekben a savas- vagy lúgos alaptisztás fogalma is értelmét veszti, mert a rezgőgépek alkalmazásával, ha burkolat erre megfelelő tisztítószer nélkül is megvalósíthatjuk a tisztítást.

A súroló automaták pedig módot adnak arra, hogy a súrolást, szennyvízfelszedést és a semlegesítést egy lépésben valósítsuk meg. Amennyiben a felületek elég nagyok, a vezetőüléses súroló automaták alkalmazása igen nagymértékben meggyorsíthatja a feladat végrehajtását.

A megállapodás vége az lett, hogy a hiba és katasztrófahelyzet közös

Ennek megfelelően újabb alaptisztítás jött, ezúttal már vegyszer nélkül és a negyedik alapozó réteget követően az esztétikai helyzet is helyreált. A linóleumot sikerült megmenteni. A tanulság gondolom mindenki számára egyértelmű.

Vissza

Ír nekem, mond el a véleményed!






A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

Az ÖNKÉPZÉS az egyetlen megoldás

Ha valaki takarításra adja a fejét, ne gondollja, hogy képes lesz hosszú távon előre jutni, ha nem fejlődik szakmailag. Ugyanakkor a fejlődést nem igazán támogatja sem a munkadó, sem az állam és a piac is úgy van vele, hogy olyan keveset költ a takarításra, amilyen keveset csak lehet.
Ebben a kétes helyzetben a személynek kell eldönteni, hogy mit szeretne megvalósítani, hova akar eljutni. A célt neki kell kitűzni és ezért 100%-ban felelőséget is kell vállalnia. Senki nem fogja ebben támogatni, csak magára számíthat.
Aki nem fejlődik az elsorvad, ez  a természet egyik legfontosabb törvénye. 

Üdv a tisztaság világában

Azt gondolom, hogy a takarítás, a társadalmi megítélésétől függetlenül, a világ legszebb szakmái közé tartaozik. Nem csak szép, hanem hasznos is, bár ezt nekünk állandóan ismételgetni kell.  Kétségtelen az is, hogy a szakma 30 - 40 évvel ezelött nem így nézett ki és nem is tudta azt, amit ma tud. Az utobbi 10 évben pedig a fejlődés még erőteljesebb volt, a technológiák rendelkezésre állnak, viszont nagy kérdés, hogy a keresleti piac igényili-e, megfizeti-e öket?
A jövő kétségtelenül, majd minket igazol. Már a jelen is, de ez még nem mindenkiben tudatosult. Alapvetően három dolog szükséges ehhez: 1) a szolgáltató cégekenek fel kell nőni a feladathoz és olyan garanciákat kell, hogy adjanak, ami meggyözi a megrendelőket arról, az ÚJ IDŐK eljöttek. 2) a beszállítói piacnak is alkalmazkodni kell az új helyzezthez és úgy kell megszervezniűk a működésüket, hogy hatékonyan tudják kiszolgálni a szakmát. 3) a megrendelőknek sokkal tudatosabban kell majd tendereztetni és vállogatni, mert amit jelen pillanatban a letöbben csinálnak az a kontraszelekció biztos receptje.

Szakanyag megrendelő















A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!