Egyelőre nem akarok találgatásokba bocsátkozni, de úgy néz ki, hogy véget ért egy majd kétéves nagyprojektes időszak, illetve teljesen nem, de mindenesetre az életem jelentősen megváltozott, az elmúlt 20 hónapi erőltetett menethez képest.

Nem bánom ezt a három kitérőt egy multinál és két állami vállalatnál, mert minden olyan tapasztalat, amire vágytam, azt most megszereztem és bár ebből nem vonhatóak le még messzemenő következtetések, úgy érzem ez mégis jó alapot ad arra, hogy bizonyos dolgokat újragondoljak. Egy szóval nem akarok hencegni, de azt gondolom, hogy kevés takarítási szakembernek jutott olyan tudatosan tervezett és sokszínű tapasztalat, mint nekem. Mondhatnám, hogy szinte senkinek, de hát szerény vagyok, mert nem tudni, hol melyik bokorban lapul egy csiszolatlan gyémánt.

A körülményes felvezető után térjünk a lényegre

A Május úgy indult, hogy egyszer csak egy unalmas karantén napon gondoltam egyet és létrehoztam egy önképző klubot. Ez 15 napja volt. Azóta van 281 tagunk és nagyjából napi két lényeges tudáselem került megosztásra, amit közepesnél erőteljesebb érdeklődés követ, de a messzi az elvárásaim alatt marad. Ezen különösen még nem aggódom, ki kell, hogy alakuljon majd egy haladási sebesség és egy kemény mag, aki szakértő szeretne lenni. A cél valahol 1 000 fő körül lehet.

Tehát a lényeg!

A Magyar takarító szektor durván 100 000 embernek adhat állandó vagy időszakos munkát. Ebből nem minden hivatalosan megy, vagy nem teljesen hivatalosan, az tény. Ugyanakkor ebben a körben viszonylag nagyszámú önfoglalkoztató egyénivállalkozó is van és a piacon való tisztánlátás, tulajdonképpen lehetelen. Engem ebből mostanában egy dolog foglalkoztat a leginkább: Mi az az optimális tudás, esetleg szakosodási rendszer, ami a társadalmi megítélésre hat?

Kifejtem bővebben

Egyértelmű, hogy ma, és ez nem változott „tegnap” óta, a társadalom azt gondolja, sőt meg van győződve róla, hogy a tisztasági igényeinek kielégítése nem stratégiai kérdés. Vagyis nem különösen lényeges kérdés, hogy ki végzi el. Ezért aztán nem fordít különösebb figyelmet arra, hogy lesz-e egyáltalán valaki, aki majd elvégzi.

Egyértelmű, hogy a kapitalista társadalmi rendszernek köszönhetően mindig lesznek szegény emberek, akiknek kevés választásuk van arra vonatkozóan, hogy miből élnek meg. Azonban a jóléti államban ezek az emberek sokkal kevesebben vannak, mint a szükséglet. Mivel nincs képzettségük, tudásuk, készségük ezen felül még lényegesebben gyengébb hatékonysággal is dolgoznak, mint ahogy dolgozhatnának. Tehát egyszer csak a kereslet kezdi vezérelni a piacot és azt láttuk a virus lött, hogy milyen. Ilyenkor azonban ritkán születnek előremutató megoldások. Esetleg nagy kérdés lehet, hogy vagy éppen ilyenkor kulcskérdés, hogy ki tudunk találni előremutató megoldásokat, még akkor is, ha ezek azonnal még nem oldják meg az egész krízist?

Na, most jön az igazi lényeg!

Van egy házi feladat, amit meg kell oldani, nem tudjuk megúszni, a feltett kérdéseket meg kell válaszolni. Ugyanis nem az a fő kérdés, hogy én most mit szeretnék, ha sokkal inkább az, hogy ti mire lennétek képesek. Az én célom a belső motiváció felébresztése, egy intellektuálisan fejlődő takarítói piac szükségletei kiszolgálásában vagyok érdekelt. Ez azonban egy olyan műfaj, hogy mindenkinek csak az adható el, amit képes megemészteni és hasznosítani.

Van azonban a dolognak egy veszélye is, ha az ember egyszer csak úgy gondolja, hogy Ö már mindent tud. Ilyenkor elveszti az alázatát és elkezd elefánt módjára viselkedni a porcelánboltban. Ez persze lehet a mentor hibája is, mert nem nyitott ki elég ajtót a delikvens előtt, vagy lehet, hogy túl gyorsan nyitogatta vagy éppen túl lassan, de az is lehet, hogy nem megfelelő sorrendben. Én tanulom ezt, már vagy 20 éve. Ugyanakkor persze sok embernek nincs is mentora, azt sem tudják mi ennek az „intézménynek” a szerepe.

Itt a kérdőív, és nagyon kérlek töltsd ki!