Kezdjük talán ott, hogy a takarító szektor által ma nyújtott szolgáltatásokat 100 éve még a cselédek végezték, akik közvetlenül voltak alárendelve gazdájuknak. Még korábban jobbágyok és rabszolgák voltak. 1876-ban és később 1907-ben hozott törvények szerint, a cselédet megkülönböztették a munkástól, hiszen sajátos helyzete volt. A munkája nem 8 óra volt és abból adódóan, hogy gazdájánál lakott rengeteg speciális körülmény is adódott. Erről lesz majd előbb vagy utóbb egy tanulmány, de most nem ez a lényeg.  

A világ és a társadalom fejlődésével nagyjából az első világháború után főleg Amerikában, de pár évtizeddel később Európában is megjelent a cseléd alternatívája a takarító szolgáltató cég. Ez nem csak más volt és másképpen kezelte a ház tisztasági kérdéseit, hanem abban is sajátos lett, hogy megjelentek a férfi munkavállalók a szektorban és a foglakoztatási rendszer is gyökereiben változott meg.

Az újdonságok hamar terjedtek a szektorban, mert takarító cégvezetők gyorsan átlátták, hogy növelni kell a szakmai különbségeket, hiszen ez különbözteti meg őket a cselédektől. Ennek megfelelően minden területen jelentős fejlődést lehetett tapasztalni, a gépek pedig forradalmasították a szektort. A növekvő hatékonyság nagyobb hasznot is hozott és a társadalom szép lassan kezdett leszokni a cselédek igénybevételéről.

A második világháborút követően már szinte ki is mentek a divatból. Nyilván az arisztokrácia azért még tartotta és tartja is magát a hagyományokhoz.

Az 50-es, 60-as évek meghozták a szakképzést a szektorba. Németországában ekkor már szakmának tekintették a takarítást és megküzdöttek a szervezkedések is, hogy jöjjön létre a modern kori céh és legyenek hivatalos mesterek is. Ezzel párhuzamosan a szakszervezeti szervezkedések és megindultak. A szakma szép lassan felismerte, hogy milyen potenciál van a szakma szabályozásában.

Ha nagyot ugrunk előre, akkor, elmondhatjuk, hogy a 90-es évek vége felé már minden Nyugat-Európai országban volt reprezentatív munkaadói és munkavállalói szervezet, voltak ezek közül kötelező kamarák és majdnem mindenhol volt kollektív szerződés és bértarifa rendszer. Illetve a 2000-években megkezdődött a szakmai szabványok kidolgozása és az ezekre épülő piacvédelmi minősítések is. Ma a Nyugat-Európai piac olyannyira készen van, hogy a szolgáltatások szabad áramlása Kelet-Európa felöl, már nem fenyegeti őket.

Mindezekkel szemben Kelet-Európa a 60-as évek szintjén ragadt és alapvetően nem a lehetőségek korlátozottak, hanem az emberek attitűdje. Egy szóval tudnánk mi sok mindent csinálni, de nem nagyon akarunk.

Az OKT Egyesület szeretne lenni a világítótorony, úgy ahogy a tengeren, az szektorban is szükség van egy tájékozódási pontra. Ez a tájékozódási pont nem más, mint a szakma-specifikus szakmai és szakmapolitikai tudás és az új szemlélet. Sok-sok új felismerésre van szükség!