A takarítás nagy előnye és egyben tragédiája, hogy egyszerű alapokon elkezdhető.

Minden vállalkozáshoz kell kezdőtőke, de ide elég az is, ami otthon megtalálható, ha előzőleg az igényesebb emberek közé tartoztál. Ezekkel már el lehet vállalni durván 100 körüli négyzetméteres létesítményeket. Matek szerint egy háziasszony szintű ember, ha nekifekszik és bírja is fizikailag eleinte 5 m²/óra, padlófelületre vetített teljesítményt elérhet. Ez azt jelenti, hogy 20 óra alatt készen is lehet az a bizonyos 100 m². A mai viszonylatokban vannak ügyfelek (Budapest lakóságának 15 – 20%-a) akiknek ez megér 50 és 100 000 Forint között. Ez ugye legrosszabb esetben is 2.500 Forintos rezsióradíj.

Nyilván vannak sóherebb megrendelők is, de hát a marketing lényege és célja, hogy csak a jó vevőknek dolgozzunk.

Ha mindezt egy kicsit mélyebben vizsgáljuk, akkor a 2.500 Forint 10%-ban benne van a tisztítószer és az eszközrendszer amortizációja, tehát a 90% az a bruttó bérfedezet és az adók, illetve egyéb költségek, mondjuk pl. felelősség biztosítás, vagy adott esetben gépjármű, üzemanyag stb.

Ez lehet annyira kényelmes és „elaltatja” az embert/vállalkozót, ami azt jelenti, hogy a fejlődés abba az irányba indul, hogy egy cél van, növekedjen a megrendelés állomány és ehhez az alkalmazott személyzet.

Itt lépne be egy érdekes szempont, mert ha ezek a vállalkozók már a 80-as évek végén, nem egyszerű emberek lettek volna és elindult volna egy egymás közti és egy társadalmi párbeszéd is, akkor néhány év alatt kialakultak volna a fő szakmai fejlődési irányok, és ami még fontosabb a tudatos kapcsolatépítés a „társszakmákkal”!

Értem ezalatt az egészségügyet, építészetet, belsőépítészetet, iskolarendszert, államigazgatást, önkormányzatokat, amikkel aztán megváltozott volna a szakmáról alkotott kép.

Ehhez szorosan hozzá tartozott volna az is, hogy a korabeli vállalkozók szántak volna időt és energiát arra, hogy fejlesszék embereiket és, hogy a takarító személyzet ténylegesen is a HOMO HIGIÉNICUS mintapéldánya legyen.

Ezzel szemben nem ez történt.

Az elmúlt 30 évben a vállalkozók megutáltatták az emberekkel a takarítói szakmát. Arra hivatkozva, hogy a vevő nem fizet, alulfizették alkalmazottaikat, technológiailag nem fejlesztettek és nagyon egyszerűen csak és kizárólag az árversenyt alkalmazták. Ezt jól meg is tanították a megrendelőnek, hogy az a jó vállalkozó, aki legtöbbet ki tud csavarni az alkalmazottaiból és szürke foglakoztatás sötétebb árnyalataitól sem riad vissza, a vevő érdekében. Ezért ma már, nagytöbbségben csak az jelentkezik takarításra, akinek nagyon más lehetősége nincs is. A többiek pedig naivak.

Ez egy elég mély nyomvályú, innen kikormányozni a járművet egészen izgalmas mutatvány lesz. Persze sokan ennek a lehetőségéről már lemondtak és sokan vannak, akik már a gázpedálról is levették a lábukat.

Itt tartunk pillanatnyilag.

Mi lehet a kiút?

Mielőtt arról beszélünk, fontos lenne azt látni, hogy a kiút olyan kell, hogy legyen, hogy az megrendelőnek, vállalkozónak és munkavállalónak egyaránt jelentsen előnyt. Ha ebbe nem tudunk megállapodni, és mellette elköteleződni, egy tapodtat sem fogunk tudni előre mozdulni.

A probléma másik nehézsége, hogy a szektor szerkezete elég érdekes:

1. kb. 80 000 munkavállaló, ezek kór összetétele lényegesen több mint felében 55 – 65 közötti nő. Akik döntő többsége soha nem vett részt semmi társadalmi megmozdulásban és nem is nagyon van igénye rá. Az idősebb korosztály már fizikailag nem bírja és fiatalok aránya pedig rendkívül alacsony. Utánpótlás meg a láthatáron sem látszik.
2. kb. 5 – 6 000 középvezető, ahol már a férfiak szerepe nagyobb és az átlag életkor is alacsonyabb, körülbelül 10 évvel. Ezek durván 40%-a takarítóból nőtte ki magát, ért is valamit a szakmához és persze vannak informálisan mesterek is közöttük, 60% viszont „ejtőernyős” és a szakmát csak hallomásból ismeri.
3. kb. 4 000 tulajdonos, akik rendkívül heterogén összetételűek, mert van közöttük olyan is aki, úgy egyébként milliárdos és van aki, ugyan nem hajléktalan, de egyik napról a másikra él. Ezek között van, aki ismeri a szakmát és van, akinek halvány elképzelése sincs róla. A nagyobb probléma viszont, hogy ezen emberek nagy része nem látja holisztikusan a rendszert és nincs egy egészséges és fenntartható üzletpolitikai stratégiája sem. A nagyok már rég beáldozták a takarítási üzletágukat arra, hogy bejussanak a nagy megrendelőkhöz és ott más szolgáltatásokkal szerezzék meg az áhított profitot, míg a közepesek és kicsik nem tudnak és nem is mernek szakosodni, tehát minden szakterületen helyt akarnak állni, ami aztán az optimálisnál drágább szolgáltatásokat jelent. Továbbá aztán vannak még a kutyaütők, akikre nem sok szót kéne vesztegetni csak hát az a probléma, hogy több ezren vannak.

Ez a szektor társadalmi rendszere, ami csak egy becslés és a pontos megismeréséhez iszonyat sok munka, sok pénz és még titkosszolgálati módszerek is kellenének. Azonban a lényeg az, hogy ebben a közegben egy demokratikus átalakulás végrehajtása a világ egyik legnagyobb kihívása lenne.

Leginkább azonban helyesen úgy fogalmazhatnánk, hogy demokratikus átalakulás nem is lehet, mert előbb meg kéne vívni egy belső „polgárháborút” aminek eredményeképpen felszámolnánk a rabszolgaságot és a technológiai fejlődés útjára lépnénk.

Ennyit mára!

Kellemes vasárnapot és pihenést kívánok mindenkinek!