
"ÚJ SZAKMA SZÜLETIK"
A szakirodalom alapvető fontosságú egy szakma életében. Továbbá meghatározó kérdés az is, hogy a tudás ne csak a vezetők fejében legyen meg, hanem a végrehajtók is birtokolják. Ez …
Ma reggel egy kicsit túl a 4 hónapos évfordulón, de nem megvárva, míg elérjük az 500 főt, egy kicsit értékelni szeretném az FB ÖNKÉPZŐ KLUB összetételét. Ez azért is fontos, mert az eredeti terveim szerint a 9-ik hónapban jönne a következő lépés.
Mint ahogy a statisztikából is kitűnik, a klubot a lányok, asszonyok dominálják, 53%-os részesedéssel, persze valójában ez hibahatáron belül fele-fele megoszlás. Azonban az életkornál, már lényeges különbségek tapasztalhatóak. A leg szembetűnőbb a 45 – 64 éves sávokban lényegesebben több nőt találunk, míg 18 – 44 és 65+ sávokban pedig a fiúk vannak többségben.
Miért van ennek jelentősége?
Azt gondolom, hogy ez a csoport valamilyen mértékben azért tükrözi a durván 60 – 90 ezres takarítói társadalmat. Nehéz pontos számokat mondani, mert csak egy statisztikai adat van, ami a szakcégeknél bejelentett emberek létszámát adja meg, és nem tartalmazza sem az állami sem más olyan cégek takarítóit, akik saját szervezésben végeztetik a takarítást. Az a létszám 45 000. Ha reális az a feltevés, hogy a piac csak 50%-a van kiszervezve, akkor 90 000 főről is beszélhetünk, ha nem akkor valahol 60 – 70-ről. Mindenesetre per pillanat ennek most nincs nagy jelentősége.
Aminek viszont nagy jelentősége van, hogy klubba belépő emberek jelenlegi tudása/készsége milyen szinten van, hogyan látják magukat és van-e céljuk szakmailag magasabb szintre jutni?
Ez adott esetben lehet kor kérdése is, mondjuk 65+ esetében kisebb a szándék, mint 18 – 24 között, de természetesen ez sem feltétlenül törvényszerű, mert idősebb korban sokkal nagyobb tudatosságot tapasztalok, mint a fiataloknál.
Ezért azt gondolom, hogy a kor fontos, de a személy és a személyiség még inkább.
Aki már hallott az ELME SEBESSÉGVÁLTÓJA elméletről, tudja, hogy a legfontosabb kérdés a vállalt cél minősége és a vele kapcsolatos felelősségvállalás, az tudja, miről beszélek. Aki nem az olvassa, el a MENTORI SZERZŐDÉST aztán beszélgessünk.
A szakirodalom alapvető fontosságú egy szakma életében. Továbbá meghatározó kérdés az is, hogy a tudás ne csak a vezetők fejében legyen meg, hanem a végrehajtók is birtokolják. Ez …
Boldog Új Évet kívánok mindenkinek innen a számítógép mellől és majd a délelőtt adásból is. Ugyanis ma az MTV1-en a Családbarát Magazinban lesz a szereplés. A téma a …
Mit kezdjünk a szakmai szintekkel és a fizetési kategóriákkal? A válasz nem egyszerű, ezért meghatároztam ezzel kapcsolatban 10 fogalmat, amit majd még ki kéne bővítenünk, de közben …
Miközben készülök a január 29-re szervezett továbbképzőre egyre több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy miképpen is tudná konkrét eredményre fordítani a marketing elméletet a …
A fejlesztés a sikeres jövő záloga. Sokat beszélünk arról, hogy mit lehet és kell változtatni, fejleszteni és mindig az tűnik a legerősebb korlátnak, hogy a megrendelők nem fizetik meg …
A RENESZÁNSZ 2.0 elindult, és emellett két új tréninget is meghirdettem: a régi-új FELÜLETSPECIALISTA 40 órában és az új TISZTASÁGTERVEZŐ 16 órában. Mindkettőben vannak új …
A takarító ember 100 éve még cseléd volt, a takarító cég pedig egy egyszerű közvetítő. 100 éve a cselédek döntő többsége fiatal volt, ma az átlagéletkor, a takarító szektorban …
Az, hogy legyen a takarítási szolgáltatoknak egy szabványos költségvetés rendszere már sokkal korábban megfogalmazódott, mint, hogy felkértek volna az első szakértői feladatra. Akkor …
Igén különleges biztonsági intézkedések mellett tartja meg éves szakmai napját és kongresszusát az osztrák MŰEMLÉK-, HOMLOKZAT- és ÉPÜLETTISZTÍTÓ szakma. Az esemény sok féle …
Akik már regisztráltak láthatják ezt a bejegyzést. Magamnak is, de nyilván számotokra is fontos, hogy a tudás leírása terén mit érhetünk el 2013-as évben. Az új honlap sok …
Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy most elérkezett az, az idő amikor lehetőséget kapunk megmutatni, hogy mit tudunk. A kerekasztal 2 súlyos témát kell, hogy kezeljen: továbblépés a TOD …
22-én az Országgyűlés elfogadta az új Közbeszerzési Törvényt. Ki tudja hányadik módosítás és nincs vége. Azonban ezúttal van benne néhány egészen meglepően jó dolog. Ebből egy …
A blog nagy előnye, hogy minden cikk megnyitás száma látszik. Ennek megfelelően azt gondoltam, hogy hetente készítek egy statisztikát, hogy miképpen áll a cikkek kéthetes olvasottsága. …
Azt gondolom, hogy az alapvető modell hibás. Minden iparágban a megrendelő és a megbízó között ott vannak a szakértők. A takarítóiparban ez még nem alakult ki, azonban 2017-ben …
Szerintem bárki bármit mond, minden problémánk alapja, hogy a kevés tudás van a piacon. Ennek okán aztán sok rossz döntés. Aminek eredménye a jelenlegi helyzet, és amiből egy kiút van. …
Honlapunk cookie-kat használ, hogy a honlapunkon tett lépéseiről statisztikákat készíthessünk. Ha tovább használja honlapunkat, azzal hozzájárul a cookie-k használatához. Ezzel a tevékenységünkkel mi nem tudjuk Önt személyesen beazonosítani.