Csak nyugodtan

Csak nyugodtan
2020.07.27.

Nem tudom, ki, hogy van vele, de valahogy most tudatosodott bennem, hogy basszus itt az augusztus. Augusztusban persze van egy szakmunkásvizsga, de aztán csak lesz valami szabadság is. Tervek még lennének azon kívül is, de hát most sok minden történik egyszerre.

A tervek most úgy néznek ki, hogy az augusztus 24-i héten elindul egy szolgáltatásvezető és egy felületspecialista. Ezek várható vizsgája a november vége vagy december eleje. Az is lehet, hogy a szakmunkás létszám is összejön, de el ki is fujt az idei év képzés szempontból, mert közben hamarosan indul egy másik nagy nemzetközi projekt is.

Lassan haladunk, de biztosan. Két projekt megy most gőzerővel, az egyik az ÉRTELMEZŐ, ami szépen halad és a következő megjelenésre, már rengeteg újdonság kerül definiálásra. A másik egy a létesítménygazdáknak szóló TAKTITÁS könyv.

Ezeken kívül még van egy további projekt, ami viszont még nagyobb horderejű és célja a NEMZETI REFERENCIATÁR feltámasztása. Egy szóval nem unatkozom. Az már csak hab a tortán, hogy szeptemberben MATISZ tisztújító közgyűlés és talán ősszel kiállítás ugyan nem lesz, de konferencia még lehet.

Közben, ha van, időm csiszolgatom a még a honlapomon és szép lassan az elmúlt 30 év anyagimnak a rendszerezése is folyik.  

Vissza
Szolgáltatásaim várják önt 

Megrendelem

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!