Ezennel vége a negyedik hétnek (18.01.26)

 

Ezennel vége a negyedik hétnek (18.01.26)

A január meghozta azt, amit vártam tőle. A négy hét alatt kialakult az az olvasói gárda, akit érdekel a dolog és remélhetőleg ezt februárban tovább tudom, fejleszti. Egyelőre úgy néz ki, hogy hétfői hírlevél és a napi bejegyzés rendszere bevált és az is tisztán látszik, hogy a hét más napjain is van forgalom, és az ez bizonyos szint alá nem esik.

Kezdjük talán azzal, hogy a negyedik héten 383 látogató volt a honlapon (előző 3 hét: 405; 301 és 326) és 803 oldal megtekintésvolt. (Az előző három héten 850; 645 és 736). Ennek a hétnek a nyertese a tegnap közzétett „Munkalap”cikk volt. Ami azt jelenti, hogy ezzel még találkozni fogunk később is a statisztikákban. Különösen azért, mert ha megnézzük az elmúlt 4 hét statisztikáját, akkor ott a „Munkalap” a negyedik helyet foglalja el. Ami azért nem semmi produkció, hogy egy egynapos cikk, négy hét vonatkozásában hozza a negyedik helyet. Egyébként a négy hét alatt 1415 látogatás volt és 3019 oldal került megnyitásra. Ami során 1224 blog bejegyzést nyitottak meg, a többi pedig az Aranybánya (684 találat) és egyéb menüpontok. A statisztikák szerint feltételezhetően ezeket a számokat egy körülbelül 600 fős olvasótábor produkálja, aminek 50%-a budapesti és 40% vidéki városok és 10% külföldi.

 

Azt hiszem, elégedett lehetek ezekkel a számokkal. Sajnos más takarítóipari üzletági médiák nem adják meg statisztikáikat, így nehéz felalítani egy rangsort, de egyszer talán majd oda is eljutunk.

A februári cél az interaktivitás növelése. Az FB oldalon vannak már olyan cikkek, amelyek megérintik az olvasókat és vannak reakciók, de ezek rendszerint humoros olvasmányok vagy filmek, mint legutóbb a spárgában porszívózó emberke vagy a robotporszívón szörföző gyerek. A jövő nyilván az kéne, legyen, hogy legyenek érdemi hozzászólások, komoly témában.

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!