Ha az ősi kereskedelmet vesszük alapul, az Indiában megvásárolt és Európában értékesített fűszer hozzáadott értéke volt a szállítás, logisztika (tevekaraván, sivatagi banditák, stb.) és megfelelő piacra juttatás, netán a felhasználással kapcsolatos tanácsok. Ez az érték adott esetben lehet, hogy a fűszer helyi termelési és feldolgozási költségénél is több volt. Nyilván ez a helyzet, akkor állt össze, ha az illető fűszerre szükség és igény mutatkozott.

Nézzük ezt a párhuzamot a takarítási szolgáltatással kapcsolatban. Ebben az esetben a „termék” az ember szolgáltatási képessége. Ha a fűszert megtermelik és feldolgozzák, az készen van. A munkaerő-piacon jelenleg nagyon kevés „kész” munkavállaló van. Tehát a hozzáadott érték egy része a szakképzés, a szolgáltatói nevelés és a kezébe adott professzionális eszközök. A másik része viszont a szolgáltatás értékesítési rendszere.

Matekozzunk kicsit.

2018 a minimálbér összege 138.000 Forint, a garantált bérminimum (nem tudom, miért hívják így) 180.500 Forint. Ezek tekinthetőek bázisnak. Ha a 138.000 Forintból indulunk ki és erre még rászámítjuk a 21,5 % terhet (szociális hozzájárulás és szakképzés), amit az államnak kel befizetni, a „nyers” órabér még nem éri el az 1.000 Forint + Áfa díjat. Kerekítsünk, hogy egyszerűbb legyen számolni.

Tehát ha munkaerő-piacról alkalmazunk egy munkavállalót és az általa óránként termelt értéket 1.000 Forintért áruljuk, akkor az bárhonnan nézzük ráfizetés.

Nézzük a részleteket, a teljesség igénye nélkül:

1. Minimálbérért nincs jelentkező
2. Mivel nincs ágazati bérmegállapodás vagy bértarifa, elszabadult pokol.
3. A piaci árak olyan mértékben szórnak, hogy nem nagyon lenne értelme meghatározni egy átlagot, mert az nem vezetne sehová.
4. A Ft/m²/nap díj ma már nem alkalmas a szolgáltatás értékének kifejezésére, mert minden nap más mennyiségű négyzetmétert takarítanak, és nem takarítják soha az összes felületet.
5. A takarítás nem egy homogén feladatkör. Vannak értékesebb, nagyobb szaktudást igénylő feladatok és vannak nagyon egyszerűek is.
6. Ha a takarítóipar nem vezeti be a munkavállalók képességi szintjének mérését és ennek megfelelő díjazását a szakadékba rohan.

Mindezeket összevetve, ha óránként 1.000 Forintba kerül egy ember, akkor az a kérdés, hogy mennyi az optimális hozzáadott érték? Vagyis mennyiért kell eladni ezt az órát a piacon? Ez ma Ausztriában 40%, vagyis nálunk 1.400 Ft lenne. Persze Ausztriában ez kb. több mint 2.000 Forintra tevődik rá és ez nominálisan a duplája miközben a tisztítószer és gépköltségek, ugyanazok, mint itt. Viszont a menedzsmentköltségek nem.

Ezért a járható út az, hogy a saját optimális nagyságrendjeinket és céljainkat kell meghatározni. Ami a mi specifikus esetünkben lehet, hogy ma optimálisan 100%. Ezen kívül természetesen verseny is van, tehát itt nem hatósági árakról beszélünk. A verseny pedig hatékonysági kérdés, egészen addig, amíg a minőség garantált. Tehát most egyszerre két dologgal kell megküzdeni a minőségi szint garantálásával és a hatékonysági versennyel.

2018-ban ebben szeretnék segítséget nyújtani.

A)     A cégvezetők számára rövid, hatékony továbbképzőkben gondolkodom.

B)     A munkavállalókat pedig be kell emelni egy önképző és önfejlesztő rendszerbe, ami finanszírozható és egyben a megfelelő motiváltságot is biztosítja.