Ritz Tibor - takaritz.hu

Napló a tisztítás-technológia szakmáról és a szakmának - takaritoguru.hu

MATISZ Szakértői vizsga kipipálva

 

Tegnap lezajlott a MATISZ történetének ötödik vizsgája és azt gondolom, hogy MOST indult el valami olyan, ami eddig még sosem volt. Lehet, hogy most állnak együtt a csillagok. lehet, hogy a szerves fejlődés csak most ért erre a szintre. Mindenesetre, ami történt…

A szakértői státus egy évre szerezhető meg! Ez egy szint. Ugyanakkor a szakértők a MATISZ előretolt helyőrségei. Szerepük nem csak szakmai, hanem szakmapolitikai is.

Az idei vizsgabizottság Gazda Csilla. Batári Ferenc és Lőrincz István voltak. A vizsga háziasszonya Gömöri Andrea. Én is a vizsgázók szemszögéből éltem meg a helyzetet.

Mi is történt valójában?

A vizsgára való beugró egy szakértői esettanulmány volt. Kilenc szakember jelentkezett, hogy a benyújtott minimum 3 oldalas esettanulmányt megvédje szóban is, és majd az ott húzott szakmapolitikai tételt, rövid felkészülési idő után kifejtse, a vizsgabizottság kérdéseire válaszoljon.

Szeretném hangsúlyozni a helyzet nem volt egyszerű.

Ezen a vizsgán valami olyan történt, ami eddig nem volt jellemző. A szakma 4 képviselője kb. fél órán keresztül vitatott meg egy problémát. Nem tudom, hogy ezt érti-e pontosan mindenki? Tegnap négy ember 9 x fél órát szánt arra, hogy egy témát megvitassanak, volt amit, többször is. Sajnos általában felületesen kezeljük a dolgokat, nincs időnk elmélyülni, rohanunk, de ez egy olyan tapasztalat lehetett, ami a jövőben rendkívül fontos lesz.

Eközben a vizsgázók…

A vizsgázok közül mindenki már tavaly is szakértő volt. Egyikük sem tegnap kezdte a szakmát. Azonban volt egy helyzet. A helyzet pedig az volt, hogy három cégvezető rászánta a figyelmét arra, hogy mélyen belemenjen abba, mi történhet a jövőben, a megrendelő-szakértő kapcsolatokban. Olyan volt, mintha valamiféle misszió indulna egy távoli bolygóra és rendkívül fontos, hogy akiket ott találunk, azoknak mit mondunk, hogy működünk együtt.

Nekem határozottan úgy tűnt mintha most az ötödik vizsgán jutottunk el oda, hogy egyszerre több emberben tudatosult a szakértői szerep jelentősége.

Az idei szakértői oklevelek átadása a MATISZ konferenciájának megnyitása után mindjárt az első lépése lesz. Ez is jelent valamit! A konferenciára még kaphatók jegyek korlátozott számban. 

Most rendeld meg!

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!