Ritz Tibor - takaritz.hu

Napló a tisztítás-technológia szakmáról és a szakmának - takaritoguru.hu

Hogyan lépjünk előre?

 

Hogyan lépjünk előre?

Az idei évben a tisztítás-technológia a figyelem központjába kerül. Az, hogy általában a szakma híres lesz nem jelent semmit, ha a céged ebből a verőfényből nem részesül. Vagyis a lényeg abban rejlik, hogy hogyan 100%-ig légy része valaminek, ugyanakkor azon belül pedig, jól láthatóan, jól azonosíthatóan különböztesd meg magad.

Izgalmas kérdés, hogy nap, mint nap mit teszel azért, hogy a potenciális piacod számon tartson, mint egy adott terület szakértője? Egyik lehetséges mód, hogy folyamatosan publikálsz a témában. Vagy abszolút jelen vagy olyan médiákban, amik elismerik és igénylik a szakértelmedet. Ha szakács vagy, vagy esetleg borász ez mind rendben van. Azonban ha takarító vagy nem biztos, hogy kíváncsiak rád. Mit tudsz olyant mutatni, amiért felfigyelnek rád?

Ez nyilván kreativitási kérdés is, ugyanakkor teljesen hétköznapi módon meg kell, hogy mutassuk mihez értünk. Ez nem más, mint a szakma definíciója, ha úgy tetszik a szakma alkotmánya. Erősíteni kell a vevőinkben azt az érzést, hogy amit mi tudunk, azt nem tudja akárki. Pótolhatóak vagyunk, de csak a szakmán belül! Erre most megszületett egy eszköz, ami megtestesülhet egy 85 cm széles és 2 méter magas plakátban.

A plakáton szóban és rajzokban megjelenített definíció 2013 lényege, hogy 12 fogalom kőre építi fel a meghatározást. Ennek nem csak abban van jelentősége, hogy valaki megértse a szolgáltatás lényegét, hanem egyben egy szolgáltatási filozófiát is meghatároz lehetőségekkel és korlátokkal.

Ez az a plakát definíció, vagy szakmai propaganda amelyet, éjjel álmából is felköltve kívülről kéne tudni minden szakembernek. Mert, hogy ebből élünk. Tehát nem rabszolga kereskedők vagyunk, és nem is embereket adunk bérbe, hanem konkrét értéket állítunk elő. Ez az érték a kockázatmentes terület. Az a terület, ahol jobban érzik magukat az emberek, gyorsabban gyógyulnak, kevesebbet hibáznak és biztonságban vannak. A céljainkat nem bírálja felül semmilyen opportunizmus, a környezetvédelem alapszempont.

Ez tehát nem csak egy kinyilatkoztatás, hanem egyben egy nagy tudásbázis is. 12 fogalom és 30 piktogram. A plakát elmagyarázása minimum 2 óra. Lényege, hogy ha szem előtt van, folyamatosan jelen van a mindennapjainkban kidolgozható rá több féle előadás is, amelyek során különböző kérdéskörökre helyezheti a hangsúlyt:

  • mérő és megfigyelőeszközök alkalmazása az ellenőrzésben
  • formai és/vagy tartalmai értékelés,
  • tisztasági szintek,  
  • a szakma specifikus dokumentációs rendszer,
  • a szolgáltatás bizalmi jellege,
  • az integráció jelentősége,
  • a felület- és anyagismeret egyedülálló tudásrendszere,
  • a szennyeződések osztályozása,
  • a szolgáltatás társadalmi hasznának a kockázatok oldaláról történő megközelítése,
  • az elsődleges kockázatok,
  • a feladatok jellege,
  • a járulékos kockázatok,
  • a szakszerűség ismérvei
  • a másodlagos kockázatok jelentősége, és végül, de nem utolsó sorban
  • az időráfordítás.

Na, szóval mi a lényege a mai bejegyzésnek? Lépjünk egyet előre, hogy csináljunk valami olyant, ami egyben erősíti a szakmát, ugyanakkor a céget is helyzetbe hozza. Rendeljél egy 85 cm széles és 2 méter magas plakátot az irodába vagy oda ahol van néha egy kis időd erőt meríteni belőle. Majd módszeres kezd el felépíteni a tudásodat a rendszer, a definíció, az alapfogalmak szerint. Készülj arra, hogy megrendelőid előtt miről fogsz beszélni.

Tudom a szöveget, a megrendelőt csak az ár érdekli. Baromság! Ugyanakkor most jelenleg igaz, mert a háta mögött az van, hogy mi nem is beszélünk másról. Vagyis, hogy teljesen világos legyek, ha minden szolgáltatás egyforma a lényeges kérdés az csak az ár. Ha a szolgáltatások ki vannak hegyezve, egy adott szempontra, akkor a vevőnek gondolkodni kell, hogy melyik szempont a fontosabb neki. Érted? Az ártól akkor szakadhatunk el, részben, ha alternatívákat kínálunk, ha lehetőségeket és prioritásokat vázolunk fel.

A DEFINICIÓ A 12 ALAPFOGALOM SZERINT plakát tehát egy kincsesbánya mert a 12 fogalmom mindegyike viszonylag komplex és ez egyben egy távképzési alap. Ha rendelsz egy plakátot és naponta vagy legalább hetente szánsz rá, egy kis időt felépítheted a saját egyedi rendszeredet. Úgy fogod tudni magad pozícionálni a piacon, hogy közben része vagy egy egységes elismert és társadalmilag hasznos szakmának. Mitől lesz ez az? Attól, hogy egy kritikus tömeg miközben vallja az általános értékeket, megteremti a saját világát. A vevők megértik a szükségletet, erősebb lesz a problématudatuk és kiválasztják a számukra megfelelő céget.

A plakát ára, most amíg akció van a szerkezet forgalmazónál 20.000,- A szolgáltatás része, hogy a plakátra felkerül a céged logója is. Nagyon fontos, hogy fogalmak mellet ott legyen a céged azonosító jele is. Ez része a varázsnak.

Itt megrendelheted!

Definició a 12 alapfogalom szerint

Ha négynél több plakátra van szükséged tölts ki még egy ürlapot!

Neve *:
Megrendelt plakátok száma *:



Cégnév *:
Számlázási cím *:

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező!

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!