Ritz Tibor - takaritz.hu

Napló a tisztítás-technológia szakmáról és a szakmának - takaritoguru.hu

A ritmus ereje (17.06.23)

 

A ritmus ereje (17.06.23)

„Gyakorlati készség” folyamata talán az egyik legfontosabb tudáselem a szakképzésben. Ha ezt valaki még a szakmai szocializációja elején a magáévá teszi, bármeddig is jut ranglétrán, ez mindig hasznosítható tudás marad!

Hat fogalom, ami egyben kötelező tevékenység: Tisztázás, Döntés, Előkészítés, Végrehajtás, Hatékonyságvizsgálat, Átadás. A folyamat minden eleme meghatározó és nélkülözhettlen elem. A hibák feltárásának nagyon jó módja, mert pontosan meghatározható, hogy személy vagy a szervezet mit nem csinált meg. Ugyanis ha bármelyiket kihagyod, következménye van. Olyan mintha nem vennél tudomást a gravitációról, és kilépsz a kilencedik emelet ablakán.

Tegnap hosszasan beszélgettem két emberrel, de egymástól függetlenül. Mindkét ember az egyik nő a másik férfi ugyanabba a hibába esetett. Mindketten ragyogó szakemberek, el sem tudom képzelni, hogy megakadnának bármilyen szakmai problémán. Azonban mindketten ugyanazt a hibát követték el és ez most végzetes számukra.

A hiba lényege, hogy mindkettőjük esetében az embereik fényévekre vannak tőlük szakmailag és ez a gyengébb tudás hat az etikájukra és a lojalitásukra is. Egy szóval nem elég, ha saját magad képzed, felelős vagy az embereid szintjéért is, mert ha az túl alacsony az neked lesz rossz.

Egy új világ kezdődik most.

Tegnapi hír volt, hogy az átlagbér átlépte a 300 ezres álomhatárt. A kritikus kérdés az, hogy ezt ki tudjuk-e termelni? Nyilván nem vagy gyengén képzett, netán tán segédmunkásokkal biztos nem! Itt a válasz az alacsony munkaerőkínálatra! 

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

#4 - Kovács Zsotza Zsolt2017.06.27. 08:24

>>" Tegnapi hír volt, hogy az átlagbér átlépte a 300 ezres álomhatárt. "<< Azért Sir Winston Churchillnek igaza volt, amikor a statisztikáról mondta, hogy azt a statisztikát tartja hitelesnek,amelyet ő hamisított..... tucatjával tudnék mutatni olyan hirdetéseket, ahol a takarító fizetések nettó 80.000 - 100.000 Ft körül mozognak. Persze, a higiéniai szakember legyen ápolt, igényes.... egy olyan fizetésből amely csak a lakhatást fedezi nagyon szűken. Persze, erről sem csupán a Vállakozók tehetnek, ez is egy nagyon összetett téma. De be kell látnunk: a kamuzásra , és az árletörésre épített, a minimálbéres biorobotokkal végrehajtott "szolgáltatás" korszakának vége, nincs már hova lejjebb menni.

#3 - Kovács Zsotza Zsolt2017.06.27. 08:16

Megint a takarítókkal van a baj.... de eljön nemsokára az Aranykor: a Legendás Szolgáltatást megvalósítják a higiénia-robotok,amelyeknek nem probléma, ha nem jelentik be a munkaviszonyát, és nem kap fizetett szabadságot, és hajléktalan-szint körüli "élet" (?)színvonalat biztosító fizetést sem kell adni nekik. Semmiképpen nem szeretnék cinikus lenni, de minden éremnek legalább két oldala van. Aminek mindenképp örülök: 1.: a Tanár Úr nem csak meggyógyult, hanem tovább folytatja fontos szakmai Misszióját, 2.: Végre elindult egy beszélgetés a postok alatt!

#2 - Farkas Róbert2017.06.26. 21:35

Szia Tibor!
Bélával teljesen egyettértek. A háttér, a neveltetés, az inteligencia sokat számít... Nálunk előfordult, hogy a dolgozónk vállalkozósdit játszott, és a saját munkáját kiadta olcsóbban másnak, akiről nem is tudtunk semmit.
Persze ez csak akkor derült ki, amikor már jelezték a megbízók, hogy nincs elvégezve a feladat.
Azt látom, hogy sok embernek lelkiismerete sincs, ha pedig igen, akkor egy kicsit elvan tompulva.
Az embereknek pénz kell, egyre kevesebb munkával.
Rotációk sorozata míg találunk olyan munkaerőt, akire lehet számítani és szépen halad előre szakmailag.
Hát ennyi...
Üdv.
Robi

#1 - Kovács Béla2017.06.23. 08:25

Szia Tibor.
A leírtakkal egyetértek,az viszont kihatározza meg,hogy meddig vagyfelelős az emberimért? Az elmúlt közel 1/4 évszázad, amit a takarítóiparr egyrészében töltöttem el mint szolgáltató azért megszúletett pár gondolat ebben a témában.Többek között az, hogy vannak embertipusok akikkel bármennyire is embertelen de ki kell jelenteni :NEM SZABAD VOLNA FOGLALKOZNI( ill. foglalkoztatnunk sem!)
Mivel bizonyos emberek még a saját érdekeik végett sem hajlandóak pozitív irányú változásokra.Az ilyen ember ha nem fogja fel, hogy változnia kell akkor hogyan fogná fel azt, hogy a cég miatt változzon meg.Maguknak az embereknek kellene ,hogy rendelkezzenek némi felelősség tudattal . A mi felelősseg vállalásunknak határt kell szabni ez pedig mindenkinek a szubjektív megitélesen múlik! Én úgy gondolom , ha az embereket kiskoroktól fogva rászoktatnák a SZEMÉLYES FELELŐSSÉG VÁLLALÁSRA, több szempontból.lenne jó minde kinek.Mert akkor talán minde ki tisztaába kerülne, hogy ki ,mit vállalhatna el az élet bármilyen területén!
Szép napot, Üdv.Béla